Remény 1998. augusztus-szeptember [antikvár]

Remény. A magyar nyelv egyik legszebb szava. És ugyanez a szó olvasható a zsidóság gyönyörű himnuszában is: „Hátikva". S most e füzet fejlécén így együtt, összefonódva látni őket: igazán jó érzés. Könyvet, újságot, nyomtatott betűt útjára indítani csakis emelkedett lelkiállapotban lehet. Folyóirat esetében ráadásul ott a vissza-visszatérő szorongás: vajon elég lesz-e az anyagi erő a következő számig? S persze le kell írnunk a másik izgalmas kérdést is: fenntartható-e az olvasó érdeklődése akár az első teljes évfolyam végéig? Mert másként oda a szerkesztő, a szerző, a nyilatkozó, a lapcsináló hite. A szó varázslata. Csiribí, csiribá és - semmi. Nagyon reméljük: vállalkozásunk - még ha szerény keretek között is - nem hiábavaló. Munkánk értő és megértő fogadtatásra talál. Hogy mit akar a Remény? Természetesen közfigyelmet. Mégpedig azzal, hogy felelősségteljesen foglalkozik a zsidóság, még körülhatároltabban a magyar zsidóság társadalmi, politikai, szellemi, közéleti problémáival. Az identitás megannyi bonyolult kérdésével. A fönnmaradás belső parancsával és az ehhez szükséges külső körülmények számbavételével. A közösségi kohézió természetével. „Nehéz zsidónak lenni" sóhajtottak a régiek. Mi most azt mondjuk: nehéz zsidónak lenni, ha nem fogalmazhatjuk meg, miért jó zsidónak lenni.