Új Tanú 2011/1. [antikvár]

új Tanú-7 3 2011/1 Magyar sorskérdések a XX. században Németh László (1901-1975) gondolatösszegzései Németh László munkái. Sorskérdések Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989. Szintézis eredménye a faj. Történelmi és társadalmi erők préselik egy musttá az egy présbe hullott emberszőlőt. E préserők között a nyelv a leghatalmasabb. A nyelv a gulyás alá eresztett lé, amely lehetővé teszi, hogy egyik táprész anyaga a másikba ivódjon, átjárja, s hozzáadódjék annak a nyers ízéhez. A magyar nyelv ott hullámzik a Csíki-havasok és a Fertő tó közti ezer kilométeren, s az ország egyik végiben fölkapott igét játszva a másikig lendítheti. A nyelv figura, amelyet a székely góbé eszelt ki, eljuthat a somogyi juhászhoz. A szentencia, mellyel a rongy földihez tapadt palóc könnyít a boldogtalanágán, a zsíros nagykőrösi parasztot is kisegítheti másféle elsa-nyarodásában. Megvan a mód, hogy az egyikféle agy a másikra erőltesse a maga reakciós módját, s az egyikféle szív érzése megejtse a másikfajta pudvásabb keblet is. Természetesen nem minden szó, dal, figura, mese, életelv, közmondás jut túl szülővidékén, hisz épp ez az el nem jutott fertály adja a tájak külön jellegét. Mégis az ország akármelyik sarkán nyiladozzék egy magyar palánta, annak a népdaloknak, szokásoknak, szólásoknak, az életszabályozó reguláknak valamelyest hasonló érzelmi iskoláján kell átesnie: iskolán, amely a nyelvbe rögzött évszázadok súlyával s minden magyar törzs ízével magyar. S gondoljuk el: milyen ragálya a nyelv az életmód ezer apróságának is, az ételektől a betlehemes játékok kódjáig. A sok helyi élet fölött az életnek egy magyar ritmusa alakul ki, amely érvényesül az egyén életritmusában is. A másik hatalmas összehozó erő: a sors. Akiket a történelem egy név aklába terelt: egy nyáj az, mert az egész világ annak tekinti. A közös sors körülbelül azt jelenti, hogy ha baj van Hencidán, baj van Boncidán is. S ha arany kell a királynak, zab a katonának, hasonló módszerrel préselik ki a Dunántúlt is, mint a Hargita alján. A nép is gondolkozik a közösség sorsán, s ezek a gondolatok talán epésebbek ott, ahonnét Tokaji Ferkó kuruc népe kászál elő, mint a Balaton békés halászaiban, de valami eget verő különbség aligha lehet. Még a nemesi kutyabőr sem olyan mindent elválasztó szakadék. Ugyanaz a nagyidai reményorgiákban kl-kipukkanó kilátástalanság üli meg a kisnemesi, ami a parasztot, ha az egyiknek több is jutott a pukkanásból, a másiknak meg a kilátástalanságból. S folyton menykövek elől kapkodó ravasz fejével nem rokona-e a szegény Tiborc a kétfelé udvarló erdélyi fejedelemnek is? (1927) A zsidóság rendkívül erős alkati stigmájú nép. S bár ellentétes csoportokra oszlanak, ezeknek a csoportoknak a száma alig néhány, s mindenik rendkívül jellegzetes. A zsidó test és a zsidó szellem akárhogy keveredik európaiak közé, tüstént ki-