Új Tanú 2013/11-12. [antikvár]

új Tanú 11-12 2013-6. évf. Tábor Béla a magyarságnak is prófétája Dobszay Károly A magyarság a Kárpát-medencei honfoglalással olyan többségi népcsoport lett, amely a meghódított más népcsoportokkal évszázadokon át együtt élt. A különböző népcsoportokkal való együttélésben már honfoglalás előtti évszázadokban a magyarsággal kapcsolatba kerültek a zsidóvallásúak, akik elsősorban a kereskedelmi tevékenységet végezték. A kereskedelmi tevékenységük kiemelt népcsoporttá tette a zsidóságot, amit igazolnak az Árpád-házi királyok törvényei. A sokat idézett Szent István-i Intelmek megfogalmazták a többnyelvű népcsoportok együttélését, amely Intelmek a zsidóság számára kedvező életkörülményeket biztosított annak ellenére, hogy a királyi törvények korlátozást is jelentettek a zsidóság számára. Az állítást egyértelműen igazolja „a magyar zsidók története", amely szerint „Az Árpád-házból származott királyok alatt a zsidók helyzete mindvégig kedvező, nyugalmas és biztos maradt.[ ] Törvények, kiváltságlevelek, okiratok a magyar történet legnemzetibb századaiban mind amellett tanúskodnak, hogy a magyarságban a zsidók jogainak megbecsülése, nemes tulajdonságainak felismerése, ember mivoltuk tiszteletben tartása eredet és gyökeres vonás volt." Az Árpád-házi királyság megszűnte utáni évszázadokban a zsidóság magyar diaszpórája elviselhetőbb volt a nyugat-európai zsidóság diaszpórájához képest. Különösen megváltozott a zsidóság társadalmi státusza az 1867-es kiegyezést követő évtizedekben, amikor nagyszámú zsidóság talált hazát Magyarországon. A zsidóság számaránya elsősorban a városokban nőtt meg, egyes városokban elérte a 15%-ot. A XX. Század elejére Magyarország népességének 5%-a zsidó vallású volt, akik nemcsak magyar állampolgárok lettek, hanem anyanyelvük is magyar lett. Szükségesnek vélem kiemelni azt, hogy a zsidóság nemcsak a gazdasági életben, hanem a kulturális közéletben, a sajtóban is meghatározó erőtényezője lett a magyar társadalom fejlődésének. Ugyanakkor a magyar agrárgazdaságban úgy megalapozta tevékenységét, hogy egyenrangú versenytársa lett a keresztény vallású nagybirtokosoknak. A statisztikai adatok igazolják azt, hogy a nagybirtokosok 25%-a zsidó vallású volt, a nagybérlők aránya elérte a 70%-ot. A hiteles adatokból következik a történelmi tény, hogy az agrártársadalomban állandósult szociális feszültség okozói mind a keresztény, mind a zsidó vallású nagybirtokosság volt. A statisztikai adatok igazolják azt is, hogy a magyar parasztságnak 40%-a volt tulajdonos paraszt, míg a nemzetiség parasztjainak 60%-a volt tulajdonos, sőt a horvátoknak 70%-a volt tulajdonos paraszt. Ugyanakkor a magyar parasztság 60%-a cseléd paraszt volt, pedig az országot Magyarországnak nevezték. A dualizmus agrárgazdasági viszonyai tovább éltek a trianoni Magyarországban is, természetesen a magyar parasztok túlnyomó többségbe kerültek, így a magyar nemzet legnagyobb sorskérdése a parasztság földigénylése lett, ami egyben a népi írók társadalompolitikájának is központi programja lett. A földkérdés vitája az ú.n. népi-urbánus vitának egyik közéleti programja lett, amely egyben természetes vitája a népiek és urbánusok közti zsidókérdésnek is, mivel a földreform kérdésében érintettek lettek a zsidó vallású nagybirtokosok és nagybérlők. Történelmi tény, hogy a keresztény vallású nagybirtokosok és a zsidó vallású földbirtokosok szövetségesek lettek a parasztság elleni agrárpolitikában. Aföldkérdés vitája egyben a legnemzetibb kérdés lett, amit Féja Géza fogalmazott meg legnyíltabban így: „Nemzetalkotó fölénye van a parasztságnak, mint