Limes 2008/2-3. [antikvár]

Bevezető ^ - Gróf Apponyi Sándor (1844-1927) munkássága, Hungarica. Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok című munkájának 1900-1902-ben, illetve 1925-1927-ben megjelent kötetei vélhetőleg nagyban erősítették a magyar közgondolkodás (kicsiny, de) java részében a felismerést, hogy sorsunk alakulása szempontjából a nagyvilágban rólunk élő képnek igen nagy jelentősége van. A téma szinte határtalan, ám fontos állomásai jól kivehetőek. Összegző jelentősége volt Eckhardt Sándor 1939-es, A magyarság külföldi arcképe című tanulmányának, amely a Szekfű Gyula szerkesztette, nevezetes Mi a magyar? című kötetben látott napvilágot. Aztán nem sokkal később tisztázó szerep jutott annak a vitának, amelyet 1943-ban Balogh József indított el a Magyar Csillaghsin, és amelyben még Illyés Gyula, Keresztury Dezső magvas tanulmányai voltak a legkiemelkedőbbek. (Annak ellenére is így lehet ez, hogy Illyés Gyula rezignált megjegyzése szerint „a vita nagy általánosságban ahelyett, hogy önismeretre sarkallt volna, szenvedélyeket keltett". Az ellentmondás úgy oldható fel, hogy mi a közgondolkodásunk kicsiny, de java részét tartjuk szem előtt, míg Illyés Gyulára ömlött a szélesebb kör indulata, amelyet mélyen sértett a kölfő meglátása, mely szerint „a vendég és szabadságszerető, a lovagias és deli helyett Nyugaton a magyar név korcs, sunyi, hazug, gyáva és hatalmaskodó, kérkedő és műveletlen népegyveleget idéz. Magunk előtt nincs mit körülményeskednünk. Nyugat nem egy népének tudatában mintha a román lényegesen műveltebb és rokonszenvesebb, a szerb vitézebb és költőibb, a cseh szívósabb és megbízhatóbb volna nálunk.") A múlt század hetvenes éveitől a lélektan ismét elfoglalta méltó helyét a tudományok hazai rendszerében. Ezzel párhuzamosan számos sztereotípia- és attitűd-vizsgálatot végeztek, amelyek keretében természetesen a nemzeti komponensre is méltó figyelem összpontosult. Jelen vállalkozásunkhoz időben közeli az a Magyarságkép és történeti változásai című karcsú kötet, amely a Magyar Tudományos Akadémián folyó stratégiai kutatások eredményeit közlő sorozat részeként, 1999-ben látott napvilágot. Ha azt nézzük, hogy Párizsban az 1891-ben megjelent A mai Magyarország c. kötet szerzője (feltehetőleg nem tévesen) arról ír: „Franciaországban kezdik komolyan venni a külföldi országok megismerését", tehát szélesebb körök korábban nem fordítottak túlságosan nagy figyelmet a külföld megismerésére, akkor az Apponyival kezdődő módszeres hazai tájékozódás egyáltalán nem tekinthető megkésettnek.