Magyar Kultúra 1913. június 20. [antikvár]

Részlet: "A nagyváros vallási életének éppen nem egyetlen, de bizonnyal egyik legkimagaslóbb s legmegbízhatóbb fokmérője: templomi élete. Akármennyit morfondíroz ugyanis a vallásellenes irány a vallás és a templom összetűzése ellen, csak megdönthetetlen tapasztalati igazság, hogy mennél több és mélyebb a templomi élet, annál vallásosabb és erkölcsösebb a nép s hogy ahol a templomi élet pang, ott vele fordított arányban nő a lelkek eldurvulása, elernyedése, Istentől való elfordulása. S e tétel kétszeresen érvényes a nagyváros lakosságáról, akár az intelligenciát, akár az alsóbb néposztályokat tekintve. A mai nagyvárosi élet egészen speciális, azelőtt és kisebb helyeken ma is ismeretlen nehézségekkel bástyázta körül a lelkipásztor által megmunkálandó területeket. Kétszeresen növekednek e nehézségek, ha a lelkipásztorkodás külső létföltételei, főleg a templom és a megfelelően tagozott plébániális szervezés tovafejlesztése nem haladt a kor szükségleteivel egyenlő lépésben. Sajnos, úgy amaz általános, mint eme részletes szempontokból tekintve, fővárosunk lelkipásztori ellátása éppen nem emelkedett a modern nagyvárosoknak amúgy is szomorú átlaga fölé, sőt azon messze alul is maradt, miként ezt még külföldi megfigyelők is megállapították. A legderekabb lelkipásztori személyzet megfeszített munkája is csak lassan és töredékesen tud érvényesülni ilyen körülmények között, még akkor is, ha a lelkeket — szemben holmi pesszimista szólás-mondásokkal — határozott szomjúság szállta meg a vallási élet iránt és sok tekintetben éppen a fővárosban joggal beszélhetünk ma, főleg régebbi évtizedekkel szemben, reményt keltő vallásos renesszánszról. Minden céltudatos haladásnak azonban fontos feltétele a helyzet pontos ismerete s ezt a helyzetismeretet óhajtottuk némileg előbbresegíteni, midőn az itt bemutatandó adatokat nem csekély fáradsággal és rendszeresen folytatott személyes utánjárással összegyűjtöttük..."