Magyar Kultúra 1913. március 20. [antikvár]

Részlet: "Most már nem csupán szóbeszéd többé, nem napi pletyka és jámbor cikkezők témája: a fővárosi plébániák rendezésének és szaporításának kérdése az illetékes főpásztornak kimondott akarata. A székesfővárosi papság január 30-iki fogadtatása alkalmával ugyanis dr Csernoch János hercegprímás a többi között azt mondotta, hogy a fővárosban fennforgó különféle szükségletek között, melyeket lehetőleg ki kell elégíteni, a legelső az, hogy szaporítani kell a fővárosi plébániák számát. Reményű, úgymond, hogy sikerül megszüntetni a mai állapotokat, amikor 92,000 hívő is esik egy plébániára. Amit a főpásztor elsőrendű szükségletnek mond, azt annak érzik évtizedek óta a hívek is. A közvélemény egyhangú szava, minden jóravaló katholikus ember óhaja a kellő számú plébániák megteremtése az ország fővárosában. Hogy kellő díjazás ellenében mindenki megkaphatta házassági elbocsátó levelét, hogy mindenkit megeskettek, hogy keresztelő levelét bárki kiválthatta, hogy temetetlenül senki sem maradt még a legnagyobb plébániákon sem, ez valóban nem azt jelenti, hogy a lelkészkedő papság képes volt megtenni és megtette a kötelességét. A lelkipásztorkodáson mindenesetre valamivel többet érthetett Krisztus, többet az egyetemes és részleges zsinatok és többet maguknak a hívőknek ezrei is. A hivők elvárják és joggal várják el, hogy félórán belül templomba juthassanak ; még pedig nemcsak szentmisére, hanem keresztelésre, esküvőre, betegellátásra és temetés idején is. A hívek nem csak az íróasztal mellett szeretnék látni a plébánosukat, amikor örömök és gyászesetek idején rengeteg kiadásaik mellett „stólát" kíván tőlük, hanem szeretnének érintkezni vele, szeretnék őt egyik-másik egyesületben látni, ahová ők is eljárnak, azon iskolákban, melyekben gyermekeik tanulnak, sőt alkalmilag lakásukon is; annál inkább a szószéken és gyóntatószékben, ahol leginkább rászorulnak a rendes lelkipásztori vezetésre. Nem hivatalnokot, hanem lelkipásztort szeretnének látni a plébánosban s bántja mély, vallásos lelküket, ha papjuknak soha sincsen ideje, soha sincs rá módja, hogy velük megismerkedjék és ők is megismerhessék őt..."