Bővebb ismertető
Részlet:"A katolikus világ csak lassan ébred rá annak a megváltozott helyzetnek tudatára, amely a történelem hosszú évszazadain át megszokott állapotok helyén az újkorban vallásügyi téren kialakult. Régente a királyok és fejedelmek vették pártfogásukba az Egyházat, ők gondoskodtak az Egyház anyagi alátámasztásáról, ők bízták meg a püspököket s szerzeteseket a nép erkölcsi nevelésével s irányításával s az Egyházban az államélet legerősebb támaszát látván mindent elkövetlek, hogy az Egyházat megszilárdítsák. A fokozatosan kifejlődő fejedelmi abszolutizmus idején az Egyháznak ez a szoros kapcsolata az állammal sokszor nagy veszélyt jelentett a vallásra nézvt, de a barátságos viszony s az egybefonódás Egyház és állam közt nagyjából mégis fennmaradt, egészen addig, amíg az Egyházat, egyes országokban a hitújítás, valamennyiben pedig a modern felvilágosodás és demokratizmus íöbbé-kevésbbé megfosztotta eddig legerősebb támaszától. A demokrácia elterjedése egyfelől, a szabadgondolat és hitellenes agitáció teljes felszabadulása másfelől, egészen új helyzet elé állították az Egyházat, még olyan országokban is, mint a mienk, amelyben az Egyház és az állam hivatalos kapcsolata teljesen soha meg nem szűnt. Ma már semmiesetre sem elegendő a fejedelmi kegyre vagy a hagyományos állami istápolásra való hagyatkozás, mert azt minden pillanatban megdöntheti a tömegek máskép nyilatkozó akarata, a közvéleményt irányító tényezők hatalma s a közvéleményre támaszkodó, többékevésbbé liberális vagy egyébként katolikusellenes kormányzati irányok. Ebből az következik, hogy az Egyház jogi védelme, munkájának szabadsága, intézményeinek fenntartása legelső sorban a katolikus tömegek öntudatának felébresztésén s azután céltudatos megszervezésén múlik. Amely ország katolicizmusa elmulasztja ezt a megszervezést, annak minden hitéleti szabadsága és minden vallási fejlődésképessége a legnagyobb s legveszedelmesebb ingadozások közé kerülhet, annak erkölcsi s anyagi birtokállománya állandóan labilis egyensúlyt mutat.