Magyar Kultúra 1934. október 20. [antikvár]

A világtörténelem legizgalmasabb drámájának utolsó jelenelei peregnek szemünk előtt. Sokan már úgy látják, hogy megdöbbentően tragikus lesz a befejezés: a főhős holtan bukik alkotásainak, kultúrájának romjaira. A nagy dráma az utóbbi időben különböző címeket kapott. Elnevezték az európai szellem szekulárizálódásának (P. Wust), a reneszánsz kiteljesedésének (N. Berdiaeff), az élet elmechanizálódásának (W. Rathenau). A címsorozat nyújtható volna. Beszélhetnénk az individualizmus, a racionalizmus, a kapitalizmus, stb. csődjéről. Az újkor, ez a nagy dráma a kifejlet felé közeledik. Aki napjaink vergődésében, nyugtalanságában amolyan «fin du siecle »-hangulatot, avagy a gazdasági vihar tömeglélektani visszhangját látja, az ugyancsak nem hatolt le a kor szörnyű problematikájának mélységeibe. Már a világháború előtt, amikor pedig a XIX. század végzetes optimizmusának narkózisa még tartott, nemcsak Róma felől, a katolikus irodalomból, hanem a szembenálló táborból is föl-fölhangzott egy-egy komoly figyelmeztető, hogy Nyugat kulturális, társadalmi, állami élete veszedelmes irányban halad. Kierkegaard, Nietzsche, Ibsen, Bergson — hogy csak néhány nevet említsünk — élénken érezték a talaj ingását a kor lába alatt. De a nagy tömeget, sőt a (komoly korfigyelők jelentékeny részét is elvakította a külszín szerint mindenen átrobogó kulturális iram. A kultúra volt a világháború előtti idők nagy bálványa, amivel szemben a legkisebb kétely, aggodalom is bűn. A nagy, főles.a XIX. század vége felé egyre sürgetőbben, fenyegetőbben jelentkező problémák a világháború vérgőzös éveiben teljesen megérlelődnek, s amikor a gyilkos fegyverzaj végre elnémul, leplezetlenül, kíméletlenül állnak Nyugat tudatvilága elé. Az azóta elmúlt másfél évtized ilyen irányú, ma már szinte beláthatatlan irodalma szembeszökően igazolja, hogy az egész élet egyensúlya föl van borítva. Az újkor, ez az évszázadokon át épült nagy Potemkin-falu a világháború lángjaitól tüzet fogott. A megelőző századoknak nincsen egyetlen magasra értékelt gondolatuk, alkotásuk, amely nem volna lázas. Ma már világosan látjuk, hogy nem gátszakadás következtében beállott időszakos áradásról, hanem az eliszaposodott meder helyett új meder kereséséről van szó.