Magyar Történelmi Szemle 1970. június-augusztus [antikvár]

Részlet: EGYKORÚ KÍNAI KÚTFŐK A MONGOLOK 1237-42. ÉVI HADJÁRATÁRÓL Bendefy László dr. (Minerva 1937.) A kínai történeti kútfőknek csak kis töredéke jelent meg ezideig nyugati kultúrnyelveken, noha különösen becseseknek kell azokat tartanunk. Értéküket a kínai történetírás sajátos berendezettsége folytán nyerték. Ugyanis Kínában a komoly történetírás nem szabad foglalkozás, vagy polgári kedvtelés volt, mint a klasszikus görögöknél vagy rómaiaknál, berendezettsége inkább az ó-zsidó és ó-egyiptomi példákkal mutat rokonságot. A kínai histórikusok szigorú céhet alkottak és a császárok oltalma alatt álló, de a bíróságokhoz hasonlóan, független külön hivataluk volt. A történetírónak szent kötelessége minden arra érdemes dolgot feljegyeznie anélkül, hogy jegyzeteiben egyéni érzelmei kifejezésre jutnának. A kínai történész a legmagasabb ítélő fórum, a "történelem ítélőszékének" megtestesítője. A császári hatalom pedig gondoskodott arról, hogy munkájuk a lehető legpáratlanabb lehessen. Törvény szabályozta, hogy csak annak a császári családnak (dinasztiának) uralkodási idejére vonatkozó történeti feljegyzések kerülhetnek be a nyilvános könyvtárakba, amelyek már teljesen kihaltak. Ezáltal a histórikus felszabadult a császárral szembeni kötöttségtől és nem hű hivatalnok végzi pontosan a maga kötelességét. Tudja, ha megöregszik vagy meghal, munkáját éppolyan páratlanul és igazratörekvőn folytatja utódja, de nem tudja, mikor halálozik el a dinasztia utolsó uralkodó sarja, tehát nem célja a hízelgés, az uralkodó alapnélküli, hiú dicsőítése, ami bizony nálunk Nyugaton, a múltban nem volt ritka eset. Ezek az okok magyarázzák, hogy a kínai történeti könyveknek szerzőit gyakran nem is ismerjük, hanem a forrást csakis a könyv címe szerint jelöljük meg. Forráskritikai szempontból az elmondottak nagyon becsesek, mert a kínai kútfők hites történeti értékét nagyban emelik.