Magyar Tudomány 1977. április [antikvár]

TUDOMÁNY ÉS OKTATÁS Mindenki számára természetes e két szó egymás mellé állítása, ha oktatáson szűkebb értelemben felsőoktatást értünk: a tudományt új eredményekkel gyarapító alkotó tudósok jelentékeny része világszerte hivatásszerűen oktat is valamely egyetem professzoraként, de azok is, akiket főhivatásúk egy kutatóintézetben nem kötelezne oktató munkára, önként és szívesen vesznek részt a jövő szakembereinek, a tudósutánpótlásnak képzésében egyetemi szemináriumok vezetésével, szakterületükről szóló speciális előadások tartásával. S megfordítva is: az egyetem színvonalának korszerű szinten tartása elengedhetetlenné teszi, hogy az ott oktatók aktív tudományos kutató munkát végezzenek, enélkül oktató munkájuk könnyen válhat sablonossá, előadásaik egy-egy tankönyv vagy jegyzet felolvasásává fajulhatnak. Természetes s ezért megszokott tehát tudomány és oktatás egybefonódása a felsőoktatás szintjén. Kevésbé megszokott, sőt sokak számára talán meglepő, ha arról hallunk, hogy tudomÁnyukat nemzetközileg elismerten magas szinten művelő tudósok a középfokú, vagy éppen általános iskolai, sőt óvodai oktatás-nevelés kérdéseiről tanácskoznak. Bögtön jegyezzük meg: nem a pedagógia tudományának művelőiről van itt szó, akiknek tudományos munkája éppen az iskolai oktatónevelő tevékenység törvényszerűségeinek feltárásában áll, hanem szaktudósokról, nyelvészekről, történészekről, fizikusokról, biológusokról, matematikusokról. Ők tanácskoznak évek óta nagyszámú gyakorló pedagógussal együtt a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségi Közoktatási Bizottságában, amely 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium Köznevelési Bizottsága néven alakult újjá, s ennek számos munkabizottságában. Ők vitatták és vitatják meg számos ülés és tanácskozás keretében a századforduló magyar közokta-sának előkészítését. Bármilyen szokatlan is, hogy egy-egy szaktudomány vezető tudósai jelentékeny időt és energiát fordítsanak az iskolai oktatás korszerűsítésének kérdéseire, példa nélkül állónak még sem mondható. Hogy a továbbiakban csak a matematika területén maradjunk, elég talán emlékeztetni arra, hogy századunk elején nem kisebb tudósok, mint König Gyula és Beke Manó dolgozták ki a gimnáziumi matematikatanterv reformjának javaslatát; némi túlzással és egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy az e javaslat nyomán bevezetett új tanterv révén lépett előre a hazai matematikaoktatás az időszámításunk előtti III. századból időszámításunk XVIII. századáig. Vagy hogy közelebbi példát említsünk: éppen húsz éve hozta létre Rényi Alfréd a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetében a didaktikai csoportot attól a meggyőződéstől vezettetve, hogy az Intézet feladata nemcsak a minél magasabb szintű matematikai alapkutatások végzése, hanem rajta kell tartania a szemét a matematikának a gya,korlattal való kapcsolatain, így az iskolai matematikaoktatás kérdésein is; ez a csoport rögtön megalakulásakor nem kisebb feladatot kapott, mint az akkor tervezett speciális matematikai osztályok tantervének elkészítését s az ilyen osztályokban folyó oktatás folyamxitos irányítását, l Magyar Tudomány 1977/4 249