Magyar Tudomány 1998. október [antikvár]

SORSFORDITO EVTIZEDEK Politikatörténeti vagy inkább pszichohistóriai tanulmány, Miskolczy Ambrus előadása nytga e havi összeállításunkat, amely a magyar társa-dalom- és politilcatörténet néhány neuralgikus poncát veszi sorra. A magyar—román viszony eseménytörténete épp annyi kevéssé ismert adalékkal szolgál, mint Szinai Miklós arról írott cikke, hogy miként akarták-támogatták a magyar politikai élet irányítói 1920 és 1938 között Ausztria németektől való bekebelezését. Ma is fájdalmas felismeréseket kínál Deák István európai tablója a náci megszállókkal való együttműködésről a második világháború éveiben. Gyarmati György a helyi közigazgatás 1949 és 1953 közötti átszervezését elemzi felvillantva az elérni kívánt célok és a bevetett eszközök úgyszólván beépített ellentmondásosságát A szerk. Miskolczy Ambrus Magyar—román közös múlt és/vagy történeti kiengesztelődést Bár előadásom címében csak a kötőszó eredeti, mégis talán aligha lehetne jobbéin érzékeltetni néhány szóban a magyar—román viszony mai állapotát és történeti dimenzióit, mint ezzel a két idézőjeles kifejezéssel. A „Magyar—román közős múlt" Makkai László 1948-ban megjelent könyvének a címe, amely a kezdetektől a párizsi békeszerződésig tekintette át a két nép történelmének egybefonódását. Ha egy szóban kellene jellemezni, azt mondhatnók: diagnózis, amely nacionalizmusellenes, a jó szomszédság mellett érvelő. Műve mondanivalója az, hogy térségünkben le kell mondani az erőszakos asszimilációról, a nemzeti érzés, etnikai tudatosság és állami lojalitás váljanak el egymástól, hogy ne kerüljenek konfliktusba. Ne válasszanak el bennünket „vérző határok", ahogy az ezeréves határok mítoszával szakítva, így nevezte a Kárpátok gerincén kialakított határokat, éspedig azért, mert magyarokat választott el magyaroktól Magyar Tudomány 1998. 10. szám 11 57