Mérleg 1977/2 [antikvár]

MERLEG'POSTÁJA Egyik kiváló irodalomtudósunk — meggyőződéses marxistahumanista gondolkodó — tanácsolta évekkel ezelőtt folyóiratunk főszerkesztőjének, hogy gyakrabban elmélkedjünk a conditio humanaról, mert ezzel egyaránt szolgáljuk keresztény és máshitű olvasóink érdeklődését. Tanácsát eddig is igyekeztük megszívlelni. Most szinte egész számunk témájául választottuk. Alapgondolatnak tekinthetjük J. Moltmann következő tételét: „Az elfogadás és az odaadás az a két alapvető tett, amely az élet emberi mivoltát alkotja". E tételnek orvostudományi következményeit fejtegeti maga Moltmann. Ezen alapul a lelki beszélgetés modern módszere is (H. Pompey). Az elfogadás nyelvén beszélve köny-nyebben feloldhatják a szülők és gyermekek konfliktusaikat (R. Feierfell). De nemcsak ők, hanem a tanárok és tanítványok, vezetők és munkatársak, papok és hívek is stb. Az elváltaknak a keresztény közösségekbe való befogadásáról szól A.-F. Le Bourgeois püspöki körlevele. A Nobel-díjas P. White műveit átható emberi részvét (J. Mambrino) éppenolyan közel áll számunk alapgondolatához, mint az ősember első érzelmi megnyilvánulásai (A. Leroi-Gourhan). Az erről folytatott beszélgetés és első pontos jegyzetünk egyúttal turista uti biztatás is. Ha tehetjük, nézzük meg a stuttgarti Hohenstauf-kiállítást és a franciaországi vagy spanyolországi ősember-barlangrajzokat. Megéri. — Nagy örömet és segítséget jelentett „A halál új fényben" című tanulmánysorozatuk. 1970 óta foglalkozom, leukémiás és karcinómás gyermekekkel és szüleikkel. Ez a munka nálunk úttörő, és meglehetősen elszigetelt. Hálás vagyok ezért az olvasmányért. D. P. pszichológus, Középaror-Magyarország — A század elején az akkor általánosan elterjedt mechanisztikus világképet tanulmányaim során (1913-ban érettségiztem) minden fenntartás nélkül naiv hitemmel cseréltem fel annyira, hogy még Isten létét is tagadtam. Tanulmányaimat anyagi okok miatt tovább nem folytathattam. Alig hogy kezdtem megismerkedni a gyakorlati élettel, kitört az első világháború és én a háború kezdetétől végéig katonai szolgálatot teljesítettem, 1916 közepétől sebesülés következtében már mint harctéri szolgálatra alkalmatlan. Ez alatt csak nyelveket tanultam és sok emberrel és emberi sorsokkal ismerkedtem meg. Mind ez azonban világnézetemen semmit sem változtatott. Azonban egy inkább tudat alatti hiányérzés volt bennem, hogy itt itt valami nincs rendben. Számomra az volt a kézenfekvő, hogy a természettudományokat, elsősorban a fizikát tanulmá- h*m w.- '.h I" '