Mérleg 2005/4. [antikvár]

E SZAMUNKRÓL A II. Vatikáni Zsinat lezárulásának negyvenedik évfordulója sok keresztényt - köztük teológusokat - indított az elmúlt évtizedek katolikus egyházi fejleményeinek mériegelésére. Szerény lehetőségeihez mérten a Mérleg is mérlegel (s a vissza- és előretekintést remélhetőleg 2006-ban, a kerek évforduló elmúltával is alkalma lesz folytatni). Az értékelés természetesen, a hatástörténet nyitottságából következően, kettős előjelű. „Ha jól emlékszem, tegnap volt a II Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulója. Van-e aki emlékszik az akkori reményeinkre?" -kérdezte nemrég egy szerkesztőségünkbe tévedt, tömör, ám sokatmondó elektronikus levél. Az égi hangot nem éreztük az indokoltnál ironikusabbnak. A világban zajló és az egyházban is érzékelhető folyamatok, amelyek (szűkebb értelemben vett) korszakunkat szellemi forradalmak utókorának mutatják, úgy tűnik, a zárt hagyományformák új megerősödésének kedveznek. A kezdeti lendület lanyhultával magukat a negyven évvel ezelőtt áttörésként érzékelt eseményeket, a zsinati dokumentumok korpuszát is elemző józansággal kell újraolvasnunk. „Elfelejtett zsinat?" - kérdi tanulmányának a fentiekre rímelő címével az egyházkritíkai teológia szaktekintélye, Hans Küng professzor, aki áttekintésében a zsinat (derűlátóan szemlélt) eredményeinek összegzésére és az eredmények részlegességéből adódó további feladatok előrevetítésére vállalkozik. „A II. Vatikáni Zsinat öröksége értékes, egyúttal azonban problémákkal terhes hagyaték. Rajtunk múlik, hogy ápoljuk és kamatoztatjuk-e, vagy kihasználatlanul hagyjuk, esetleg elutasítjuk - summázza Küng eredetileg a Concilium c. folyóiratban közölt cikkében. Fejtegetése a belga származású brazíliai teológus. Jósé Comblin, illetve - „Ökumenizmus" rovatunkban - a II. Vatikánum olasz történész-filozófus kutatója, Mauro Velati gondolataihoz és a cseh katolikus tudós, közéleti személyiség, Tomás Halík időszerű elmélkedéséhez kapcsolódik. Szigorú elemzésében az „idők jelei" kifejezést értelmező Comblin az alábbi következtetésre jut: „Bizalmatlanná tesz, hogy a szegények a Gaudium et ideiben és a zsinaton mindvégig messze vann^ attól, hogy úgy méltassák óTcet, amint az evangéhumtól és az Újszövetségtől általában elvárható volna. A szegényekért aggódó kisebbségnek nem sikerült elérnie, hogy meghallgassák." Amint tehát egyfelől tényként könyvelhető el a katolikus egyház egyfajta visszazánilása, önreprezentációjának a zsinat előtti mintákkal inkább a folytonosságot építő, mintsem a radikális szakítást vállaló megerősödése, úgy másfelől az is kétségtelen, hogy az 1962 és 1965 közti nagy időszak impulzusai a „betű" és a „lélek" közti határozott választás nyomán a felelős szabadság gondolati műhelyeiben ma is tovább hataak. Mégpedig az evangélium szociális vonatkozásaira érzékeny, nagylelkű, s a szeretet és az igazságosság értékeit az egyház tekintélyi struktúráján belül is figyelembe vevő (elsősorban a minden egyes személy méltóságára érzékeny tekintély spirituális hagyományából táplálkozó) eszmélődés irányában. (M. M.) mmm li' ' IV i ¦ i*' 1 !ti 11 ' i' I ' • 1 ' ! jM V 'i'i j r f >1