Hidrológiai Közlöny 1991. július-augusztus [antikvár]

Hetvenedik évfolyamába lép 1990-ben a Hidrológiai Közlöny. Kevés hazai folyóirat mondhat magáénak ekkora folytonosságot, kevés mögött áll ilyen sokrétű tudományos tevékenység, kevés mellett nőtt fel több szakmai nemzedék. A lap léte ennek ellenére több ízben is kétségessé vált. Kezdődött ez rögtön az alapítás évtizedében: az első nyolc évfolyamot csak 7-8 év elteltével, 1928-ban lehetett kiadni. Évi 1-2 füzet rendszeres megjelentetése után 1944-ben, 46-ben ismét válságba került a kiadás és ez a válság 1952-re csak úgy érhetett véget, hogy az 1944, 1945 és 1951 évfolyamok egy-egy füzetét csak 1967-ben, vagy 1971-ben lehetett kinyomtatni. A válság évei nem nélkülözhették a Hidrológiai Társaság lelkes vezetőinek, vagy a lap szerkesztőinek egyéni áldozatvállalását, legyen az pénz, hitel, vagy többletmunka. Elkövetkeztek ezután a munkálkodás nyugalmasabb évei, sőt az 1964-1983 közötti húsz évben a folyóirat havonként megjelentethetően „aranykorát" is megélhette. 1984 óta azonban ismét összetorlódtak a kiadási nehézségek, és a folyóirat kéthavonkénti, az előzőkhöz képest kétharmadára csökkentett terjedelmű megjelenése is csak addig lehetséges, amíg a Magyar Hidrológiai Társaság fedezni tudja a kiadásnak évente most már milliós nagyságrendű, rohamosan inflálódó költségeit. A Hidrológiai Közlöny sorsa és helyzete kisebb vagy nagyobb mértékben mindig összefüggött országunk helyzetével. Amikor a Társaság tagsága, vagy a tehetős támogató közületek képesek voltak fenntartására - 1928 és 1944 között -, léte bár szerény, de biztonságos volt. 1952 és 1983 között központi irányelvek által biztosított kiadói dotáció teremtette meg az egykori szponzorok helyett a folyóirat fennmaradását. Akkor azt gondoltuk, hogy a népgazdaság egységes, központi irányításának érdeke is, feladata is, ha a működését megalapozó tudományok a szakfolyóiratokon át is fejlődhetnek. Magyarország kis ország, így itt egyetlen korban sem volt annyi specializálódott szakember, hogy az önfenntartásához elegendő szaklappéldányt elérhesse egy-egy folyóiratunk. Mára a hazai szaklapkiadás két szék közé esett: központi gazdaságirányítás és főként dotáció már nincs, intézményes és fizetőképes támogató még nincs. Csukjuk be tehát a boltot? Mi lesz akkor a hidrológiai tudományunkkal, amelynek létét mégsem tehetjük függővé a gazdasági konjunktúrák hullámzásaitól, még inkább divatjaitól? Vegyék át tudományunk szerepét olyan mozgalmak, amelyek a szakembert és a szaktudást háttérbe szorítva, vagy lehetetlenné téve, a műszaki alkotások spontán tagadásával új középkort készítenek elő? És, amelyek - ki tudja, milyen forrásokból - képesek megszerezni a pénzt tudományellenes nézeteik terjesztéséhez? Mi, hidrológusok, létszámunkat tekintve viszonylag kevesen vagyunk. Válságok idején az emberek elégedetlensége általános, és lélektani tény, hogy az először a vezetők ellen irányul. A vezetők azonban gyakran ráirányíthatják a népharagot egyes csoportokra - népfajokra, vallásokra, szakmákra - lehetőleg olyanokra, amelyeket közelebbről kevesen ismernek. Minél ésszerűtlenebbek a vádak, annál ellenőrizhetetlenebbek, így annál hatékonyabbak. Ma annak veszélye növekszik, hogy a hidrológusok - vízimérnökök - terhére, sőt tudományunk terhére igyekeznek egyesek saját helytelen döntéseik következményeit hárítani, s ebben a küzdelemben a hatalom is, a közvélemény is magunkra hagy bennünket. Ilyen feltételek között léphet folyóiratunk hetvenedik évfolyamába, s ilyen körülmények közt veheti át tisztét az új főszerkesztő. Az eddigi főszerkesztő leköszönése a magyar hidrológiai tudomány nemzetközi hírnevének emelkedésével áll összefüggésben, hiszen UNESCO-szervezet igazgatói feladatainak ellátására kapott megbízást Párizsban. Ez az örvendetes tény is mutatja a mély különbséget a magyar hidrológia külföldi és hazai megbecsülése között. Az új főszerkesztő magáról annyit mondhat, hogy 1959 óta rovatszerkesztője a Hidrológiai Közlönynek, s valószínűleg, mint a tudományos cikkek vagy könyvismertetések írója sem ismeretlen a szerzők és olvasók előtt. Programja rövid: minden erővel a lap fenntartásán fáradozni, s ha lehetséges, tudományos színvonalát emelni. Számít ebben a Magyar Hidrológiai Társaság vezetői és tagjai, a szerkesztőbizottság, a szerzők, lektorok és olvasók segítségére.