Árgus 2007/1 [antikvár]

Részlet: 10 Falcsik Mori: A válság Falcsik Mari A VÁLSÁG Emma, ahogy a kocsi gurult vele a kisváros felé, s abban a szép öreg villa felé, abban is a hálószoba felé, ahol biztos boldogsága várta, a rádióból szóló híres jazznótát hallgatta; a rég halott énekesnő hullámzó hangja olykor izgalmas, csiklandós mély öblökbe csúszott, aztán váratlanul felbicsaklott, részegen, buján: This can't be love, ez nem lehet szerelem, hiszen boldog vagyok, a szerelem nem ilyen, hogy is lehetne ez szerelem, ha bele tudok nézni a szemébe, ha nem fáj semmi, ha képes vagyok mosolyogni rá, ha nyugodtan meg tudom fogni a kezét, a szerelem nem ilyen, az fáj, az zavarba kerget, azt mindenhová elkíséri a kín, a zaklatottság. A vízparti városba érve Emma, mielőtt hazatért volna, még meg akarta keresni Zuit, hogy átadja a márkás kozmetikumokat, amiket a fővárosból hozott neki, és ahogy benyitott a lány motelszobájába, azonnal, még csak körül sem nézett, máris azonnal érezte, hogy ott van valami, ami az övé. Döbbenten meredt Zui nagy búvárkarórájára - ismerte jól a tárgyat, nem ennek a látványa lepte meg, tavasz óta furcsálkodva nézte, ahogy az avantgárd fotómodell módjára öltöző lány vékony barna alkarján fel s alá csúszkál az ormótlan férfióra, mit óra, egy egész gépezet: stopper, hőmérő és ki tudja még mi minden, összezsúfolva a vízhatlan üveg alatt. Lám, a trend, gondolta ilyenkor Emma, ez már generációs szakadék: sosem vettem volna fel ilyen órát huszonéves koromban. Egyszer Zuinak is megemlítette ezt, s a lány gúnyosan nevetett, gondolod, mondta neki, hogy a ti katonazubbonyaitok meg fekete pólóitok nőiesebbek voltak? Ez az óra nem nemtelen, hanem kontrasztos, nem érzékelhető? De, de igen, érzékelhető. Zui búvárórája a Karesz ingén hevert, az ing pedig a merev szállodai karosszék ölén, kifordítva. A fürdőszobából egyszerre hallatszott ki Zui és Karesz nevetése. Hallhatóan remekül érezték magukat. Emma megfordult és elment. De mire kell itt az idő, kérdezte magát, meg kell emészteni a váratlan tényt? Nem, azt azonnal lenyelte, egyetlen fullasztó nagy gombócban. De ennyire hirtelen nem lett volna képes áthangolódni arra a hangnemre, ebben a csaknem baráti körben, amit egy ilyen nagyjelenet megkíván. Félő volt, hogy egyelőre Kareszhoz is, Zuihoz is csak az eddigi hangján tudott volna szólni, és az, akármilyen dühöt is fúj, felismerhetően, stabilan sugározta volna még a szeretetet. Karesz - jaj. Nem, emiatt nem fogja elveszteni. Nem emiatt fogja elveszteni. Jaj. Tiszta önzés és kényelem, de Zui elvesztése is fájt volna neki: évek óta építgették egymást, s ha látszatra Emmáé volt is ebben a nagyobb feladat, hát csak annyival, amennyivel a kora miatt