Beszélő 2005. január [antikvár]

Részlet: "Élt valaha egy ember a dél-brazil őserdő szélén, aki Bachzenét játszott a kolibriknek, latinra fordította a Micimackót, és gyógyította a fogyó indiánokat. Egy napon ez a férfiú úgy érezte, eljuthatna akár a világ végére is, ha már ott lakik, közel. Megsarkantyúzta lovát. Holmi pálmalevél-kunyhó felé vitt az útja, előtte egy vén sváb telepes szívta a füstöt. A lovas udvariasan megszólította, hogy hát gut'ntág, ez lenne a világ vége? Az öreg erre csupán szortyintott egyet: - Nem. Ha épp oda kívánkozik, lovagoljon csak egy-két órát tovább! Lénárd Sándor, akitől egyáltalán nem volt idegen a mikszáthi hangvétel (képzeljük el ezt akár németül vagy latinul), rögtön érezte, hogy bizony ám: ezúttal „jó lakóniával" beválaszoltak neki. De nem haragudott meg, hovatovább újabb kreatív energiamozgást érzett bensőjében. Tüstént visszavágtatott Donna Irma nevű falujába - Blumenautól nem túl messze a kéklő hegygerinc alatt -, és rövid idő leforgásával megírta első regényét. Ez lett a címe: Völgy a világ végén. Budapesti születésű Lénárd Sándorunk - aki egykor Bécsben szerzett orvosi diplomát (?), majd az Anschluss elől menekülve Rómában telepedett le - először német nyelven alkotta meg művét, és csak később magyarította. Nincs kizárva, hogy még sok egyéb, birtokában lévő nyelvre is lefordította volna passzióból, talán még a botokud indiosokéra is, ha ebben nem akadályozza meg 1972-ben bekövetkezett halála. Lénárd Sándor író, költő és műfordító ott nyugszik a brazil Santa Catarina államban, kertjének legtávolabbi pontján - egy árnyékos fa alatt. Emléke kissé megfakult, bár a latin Micimackót állítólag még ma is használják az angol anyanyelvűek: latin nyelvtanulásra."