Egyenlítő 2006/2. [antikvár]

Részlet: Alig valamivel az után ,hogy Silvio Berlusconi kénytelen volt elismerni vereségét, amelyet minimális különbséggel ugyan, de elszenvedett az olasz választásokon a baloldallal szemben, egyértelművé vált, hogy magyar követője, Orbán Viktor is hasonló sorsa jut: a Fidesz elveszíti a magyarországi választások második fordulóját is. Mégsem telepedik tehát Közép-Európára az a fojtó légkör, amelyről Václav Havel mint fenyegető lehetőségről beszélt tavaly novemberben. Most, amikor ezeket a sorokat írom, a választások második fordulóját követő nap hajnalán, a lapzárta utáni órák szorító körülményei között, még nehéz volna higgadt és átfogó magyarázatot adni a történtekről, valamint prognózist készíteni a várható fejleményekről. Egy alapvető kérdésre azonban, amely egyúttal a választások legfőbb tétje is volt, választ kaphattunk: nem csak az a stratégia mondott csődöt, amelyet a magyar jobboldal a győzelem reményében hosszú évek óta követett. Ennél több történt, nevezetesen összeomlott az egész politikai és szervezeti koncepció, amelyre Orbán és csapata a jobboldal domináns pártját, a Fideszt felépítette. A vereségért felelős Fidesz vezérkar, mindenekelőtt maga Orbán Viktor természetesen úgy vállalja a felelősséget, hogy egyúttal meg is próbál kibújni alóla: a kampány tévedéseire, taktikai hibákra és egyéb malőrökre, mindenekelőtt pedig az egység hiányára igyekszik visszavezetni a kudarcot. Ezzel szemben a választási kampányban megmutatkozott "anomáliákról", a Mikola-, s Semjén-, a Wittner-, a Kerényi-jelenségről és többi "hibáról" nem nehéz kimutatni, hogy azok a Fidesz lényegét tükrözik.