Egyenlítő 2008/2. [antikvár]

Részlet: Szocialista alapelvek 2. RÉSZ ORMOS MÁRIA 3. Szocialista/szociáldemokrata válaszok - ma 3. 1. Jóléti állam? Azt a politikát, amely elismeri a piac szabadságát, de egyúttal kedvez a társadalom valamennyi csoportjának, sokféle névvel illették a "szociális piacgazdaságtól" kezdve a jóléti államig, míg a marxista-leninista szótárban az "állami monopolkapitalizmus" elnevezést érdemelte ki. Mindegyik cím azt foglalta magába, hogy az állam a korábbinál nagyobb szerepet vállal magára a gazdaság ügyeiben, és hogy az általa beszedett nagy költségvetési bevételből minden korábbinál többet juttat vissza a társadalomnak. A rendszer feltétele abban állt, hogy a gazdaság kellőképpen virágozzék ahhoz, hogy a nagy adókat és járulékokat egyáltalán ki lehessen vetni, és hogy ezeket be is fizessék. Mivel a gazdaság az 1970-es évek elejéig frenetikusan fejlődött, és mivel a korabeli "másik pólustól", a Szovjetuniótól és befolyási övezetétől lehetett félni is, a magas adók ellen a tőkének, a vagyonnak és a magas jövedelmű rétegeknek nem volt különösebb kifogása. Egyrészt "jutott is, maradt is", másrészt ezt diktálta a mumusoktól való félelem. Ezt követően a gazdasági dinamizmus megtorpant, majd hullámzott, de végeredményben lassuló tempó alakult ki. Ebben a helyzetben kezdtek felfigyelni a politikában azokra az érvekre, amelyek szerint a jóléti állam fenntarthatatlan, mivel olyan kötelezettségekkel jár, amelyek teljesítése a gazdaság fejlődésének lelassítására, vagy ha sokáig tart, a megbénítására vezet.1 Az új helyzet súlyos problémákat vetett fel a szocialista/szociáldemokrata pártok számára. A szociális piacgazdaság vagy a jóléti állam fogalma nagyon jól megfelelt ideológiájuknak, az ideális társadalomról alkotott képüknek. Ezt követően viszont erőteljes fejlesztés helyett "fenntartható fejlődésről" kezdtek beszélni (másokkal együtt), és azon voltak, hogy megőrizzék azokat a szociális, egészségügyi és oktatási juttatásokat, vagy legalább azok nagy részét, amelyeket korábban bevezettek. Az évezred fordulója táján kiderült, hogy ez nem fog sikerülni, és ettől kezdve e pártok azon voltak, hogy a visszavonás ne legyen túlságosan erőteljes és fájdalmas. Ugyanakkor a szovjet övezet összeomlása hatalmas új területeket tárt fel a nagytőke előtt, ami a globalizálódás hosszú útján megnyitotta az utolsó kaput, és lehetővé tette a szinte korlátlan tőkeáramlást. A második pólus eltűnésével együtt megszűnt a tőle való félelem is.