Egyenlítő 2008/3. [antikvár]

Részlet:Szocialista alapelvek 3. RÉSZORMOS MÁRIAA magyarokat Nyugat felől eleinte barbár vérszívóknak látták és láttatták, azután félreértékelődtek, mint alkalmazkodásra képes és kultúrára szomjazó népek, akik hagyták magukat bevezetni a civilizáció világába. Kisvártatva azonban elfelejtkeztek róluk, mert más hatalmak hódoltságába kerültek. 1848/49-ben nagy tiszteletet vívtak ki maguk iránt, de hamarosan terjedni kezdett, hogy valójában kegyetlen elnyomók és despoták. "Ausztria - Magyarország", vagy "Osztrák - Magyar Birodalom" címmel majd csak 1867 után kerültek vissza a térképre, de bármilyen sikeresek voltak is a dualizmus idején mind a gazdaság, mind a kultúra terén, a nemzetközi hírük egyre rosszabbá vált, hogy azután az első világháborút befejezve a győztes hatalmak olyan kincsesbányának használják fel a magyar állam területet, amelyből minden, számukra fontos igénylő vágyát ki lehetett elégíteni. Ennek indoklási rendszerébe be kellett vonni a magyar politika által elkövetett súlyos hibák mellett a legrosszabb indulatú rágalmakat is. A továbbiakban a Horthy úgy, hogy a régi vádak csak annyiban változtak meg, hogy az elnyomó despota behelyettesíthetővé vált a fasisztával és a csatlóssal. Ezt követően az ország és népe szovjet kiszolgálóvá változott.4. Nemzet és történelemMindez együttvéve nem igen kínál alapot az öntudatos, kiegyensúlyozott nemzeti önképhez. Sokkal inkább sértettséget és felelősségáthárítást involvál. A magyar szocialisták egyik legfontosabb tennivalója abban áll, hogy igyekezzenek ezt az önképet kiegyensúlyozni. A tények természetesen tények maradnak, sem Mohácsot, sem Trianont nem lehet kitörölni a történetből, de meg lehet mutatni, hogy a magyarok minden hosszabb vagy rövidebb periódusban, amely a cselekvésre rendelkezésükre állt, nem csak megtették a magukét, de nagyon sokat tettek azért, hogy az ország dolgait a jó kerékvágásba zökkentsék, és előmozdítsák a fejlődést. Igaz, hogy több alkalommal is hozzájárultak saját vesztükhöz az egymás közötti elkeseredett vitáikkal, megosztottságukkal, de az is igaz, hogy "békeidőben" akár még össze is tudtak fogni a siker érdekében. Ez történt a "csodálatos" 18. század nagy részében, azután a reformkorban. Ezek az eredmények nem képezik szóbeszéd tárgyát, noha nagyon is képezhetnék. A kiegyezést követő évtizedek ugyan ambivalens képet mutatnak, mert a nagy sikereket kétségtelenül kísérték az államhatárok között élő nemzetek és töredékek elleni fellépések, vagy ha azok éppen nem is, kísérte a meg nem értés velük szemben. Kísérte továbbá a választójog kiterjesztését akadályozó makacs ellenállás, valamint a tömeges kivándorlás. Ugyanakkor azonban ebben a korszakban megalapozták a magyar kapitalista gazdaságot, felépítették a fővárost és fejlesztettek több más várost, kiépítették az infrastruktúrát, szabályozták a vizeket, hozzáláttak a tagosításhoz, megalapozták a népiskolai hálózatot, fejlesztették az iskolázás egészét, és elkezdtek egy szerény szociálpolitikát.