Egyenlítő 2009/12. [antikvár]

Részlet: NYERGES ANDRÁS Radnóti, 1939 - széljegyzetek a Naplóhoz Radnóti Miklós Naplója annyiszor hoz izgalomba-indulatba, ahányszor előveszem. Izgalomba: mert számos versének keletkezését úgy leshetjük meg, mintha a költő válla fölött belepillantanánk a műbe, miközben az még formálódik. Indulatba: mert húsz éve zavar (1989-ben jelent meg), hogy számos, fontos vonatkozása a jegyzetek hiányos, felületes volta miatt megfejtetlen maradt, vagy konkrétumok helyett lapos közhelyekkel fizetik ki az olvasót. Számomra ez azt üzeni, hogy úgy kezelik Radnótit, mintha több száz évvel ezelőtt élt volna, s napi örömeit-problémáit, kapcsolatrendszerét, a környező világ eseményeit már szinte lehetetlen volna rekonstruálni. Bevallom, engem ez személyes sérelemként érint, hiszen a költőt ezzel a megközelítéssel majdnem-kortársból irodalmi relikviái fokozzák le, pedig Radnóti, ha el nem pusztítják, még 1945-ben is csak harminchat éves lett volna, akihez (bevallom, kamaszként néha eljátszottam a gondolattal), pályakezdő költő koromban el is mehettem volna tanácsot kérni, érdemes-e folytatnom az írást, vagy jobb, ha abbahagyom? Fiktív ismeretségünkről még képzelődni is jólesett, hiszen a magam tizenhét éve és Radnóti negyvennyolca között nem éreztem áthidalhatatlan szakadékot, s az érzést, hogy ő is fiatal, csak erősítette az a tény, hogy a halálát mások, nálam idősebbek sem akarták tudomásul venni. Az irodalom veszteségeit soroló hiánylistákon a neve 1946 augusztusáig nem szerepelt, annyira képtelenségnek tűnt, hogy ne térne vissza. Erről tanúskodik egy (később betiltott) könyvészeti unikum is, amit a Radnóti-recepció nyilvánvalóan nem ismer, hiszen nem hivatkozik rá. A Kivel mi történt? című Riportlexikon a sorsforduló szereplőiről és vértanúiról kötetről beszélek, melyben 1945 után először írták le Radnóti nevét.