Életünk 1988/7. [antikvár]

BERTÓK LÁSZLÓ A féreg mi belém szorult Hát igen most és ez a hely és ez a nyelv és ez a múlt az önműködő katapult ami holtan sem enged el hazudjam hogy nem érdekel? legyek fantaszta? elvakult? akárhol érintem a húrt minden tettemen ott a jel örüljek hogy összekever aki előtt nagyobb a pult? a féreg mi belém szorult reménykedik hogy áttelel szégyelljem hogy nem adja fel? s hogy perceg is a nyomorult? Ahány irány annyi haza mind magához méri magát ragyognak a galaktikák mint egy táguló korona szalad a nép amerre lát ahány irány annyi haza de sehol emlék hogy hova csak a csákány meg a lapát az anyag édes mosolya a fényes égi pocsolyák s az indulat hogy odavág s hogy nem fájt ennyire soha. I : I i ¦ Ég a kőbánya katlana -ii l r'l' V I ¦ kemény és üres a világ ^ ^ . aki amit fordítana i/', i 577