Életünk 2010/4. [antikvár]

Részlet: M . KISS SÁNDOR " Különbéke RÉSZLET EGY EMLÉKIRATBÓL KÖNYV KATÁNAK II. fejezet: „Küzdő korunknak új nemzedéke, mindig haladj velünk." Kedves Kata! Nagy munkában voltunk a héten. Te meg én. Tanultuk az időt Telkiben, a házatok kertjében Anyád leküldött bennünket felszedni a földre hullott szelídgesztenye gyerekeket a felvidámló őszi napsütésben. Megállapodtunk a munkafázisokban is. Te, a kis pörsenéses, szabálytalan gömböket szeded, s adod a markomba, én meg rakom a kiskosárba, sétálva melletted a mész teremtette szálfaderékkal. Csodálatos színorgiában fürödtem. A fonnyadtan megbúvó levelektől rozsdabarnába hajló, hervadó világot elrendező szöszke gyermek, az elejtett zsákmány adta boldogságtól, rám villanó égszínkék szemek. Naponta megélt közhelyszerű pillanatkép, amely a lélektől mégis megkapja a feledhetetlenség ajándékát. Giccsbe hajló rokokó mámor! A kép, amelyből már csak a békésen legelésző kisbárány hiányzik. S hozzá az égbeszökő muzsika, a győzelem csiholta kacaj. Tudom. S ez az idő adta, egyre mélyülő tudás kimondottan szórakoztat. Üldözöd a szilajul vágtató lovat, hogy nyergébe pattanva koccintásra emeld poharad: sikerült! Kedves Katica! Ha majdan olvasod ezt az iratot, s esztétikai érzéked kapálózni kezd e képzavar nyomán, villanjon fel benned a cirkusz porondjának számodra ma még ismeretlen képe. Ott is ugyanez történik, akár a napi - bizony csak - kacifántos létben. Űzöd, hajszolod, felpattansz a magad porondján ficánkoló „pegazusra", majd koccintasz s örömködsz! Aztán ! Aztán a pillanat múlásával újra kezded. S az idő öregedésével, miközben még újra és újra nekirugaszkodsz, megváltozik -átértékelődik? - körülötted minden. Például az öröm tartalma is. Lépésről lépésre világosodsz meg, - jobb esetben villámcsapásszerűen csap beléd a felismerés: a kert a gyerekkel súlyosabb tartamú minőség, mi it a porond a vágtató paripával. Már-már tudni véled a választ Babits „esti kérdésére":