Horvátországi Magyarság 2000/2-4. [antikvár]

Pár mondat az Olvasóhoz Nem is túl régen ez a mondat már megjelent lapunkban, s akkor is, mint most tesszük, magyarázkodtunk. A késés okait kellene feltárni, melynek kibogozása nem is olyan könnyű, mint az első tekintetre tűnik. Legutolsó számunkat januárban vehette kézbe az Olvasó, azóta egyetlen Horvátországi Magyarság sem jelent meg. Az elmaradást két hármas összevont szám megjelentetésével kíséreljük meg behozni. A legnagyobb gond a pénzhiány, a kiadó szerint az állami támogatás késése, jobban mondva rendszertelen folyósítása. Az lenne az ideális, ha negyedévente megérkezne a szükséges összeg, s azt arányosan három hónapra szétosztva lehetne felhasználni. Magának a kiadónak, a HunCronak is ezt az elvet kellene követnie. Többnyire rendszertelenül fut be a támogatás, azt mindig a legsürgősebb adósság törlesztésére fordítják, emiatt késik a lap. Ha nem rendeződik megnyugtatóan a támogatás folyósítása és természetesen a felhasználása is, nyilvánvalóan követik a mostanihoz hasonló kényszerszünetek. Egy másik gondról is kell szólni: a lap munkatársai hónapokig nem kapják meg tiszteletdíjukat. S amikor fél esztendő elmúltával sem kap valaki egyetlen kúnát sem, nem lehet elvárni tőle, hogy saját költségén továbbra is utazzon és írjon. Jó lenne, ha ezek a vázlatosan ismertetett gondok mielőbb megoldódnának, különben attól kell tartani, hogy a bizonytalanság elfárasztja a lapkészítőket, s végképp megszűnik a Horvátországi Magyarság, mely eddig tisztességesen és elfogulatlanul igyekezett dokumentálni a horvátországi magyar népcsoport életét. Aligha hihető, hogy ez lenne a célja mind a pénzelőnek, mind a kiadónak. Ezt a tévhitet kellene végképp megcáfolni azzal, hogy havonta a szokott időben megjelenik a Horvátországi Magyarság.