Könyv és nevelés 2006/1. [antikvár]

Mustra A fennállása félszázados évfordulóját ünneplő Nemzetközi Olvasástársaság (IRA) idén augusztusban Budapesten, az ELTE lágymányosi épületében tartja 21. Olvasási Világkongresszusát. A tanácskozás címe: „Building Literacy Bridges", magyar változata szerint „Betűhidak - a műveltség összeköt". A cikk szerzője és Kádárné Fülöp Judit révén nagyjából húsz esztendeje él, működik a kapcsolat a hazai szakemberek (1991-től már a Magyar Olvasástársaság, a HUNRA) és az IRA között. Nagy Attila írása (Út a világkongresszusig), a rendezvény ürügyén áttekinti az utóbbi húsz esztendő mozgalmas szakmai (és izgalmas politikai) történéseit. Meggyőződésem, hogy a magyar kulturális élet egyik legfontosabb idei megmozdulása lesz a Lánchíd-emblémás Világkongresszus. A Könyv és Nevelés, mint erről az elősző szám mustrájában is írtam, odaadó és szorgos résztvevője kíván lenni az előkészületeknek, a Kongresszusnak és a tanácskozás utóéletének egyaránt. De vajon valóban rangján kezelik-e majd ezt az eseményt a „Nagyon Nagy Testvérek", a honi tömegmédiumok? Ebben a kérdésben én jóval szkeptikusabb vagyok, mint Nagy Attila, aki így fogalmazza meg ebbéli reménységét: „ egy minden bizonnyal legalább 5-600 jelentős szakembert megmozgató világtalálkozó a hazai médián keresztül is képes lesz a közvetlen, közvetett kollégákon túl a szélesebb közvélemény figyelmét legalább néhány napra az olvasás, az írás, a könyvkiadás, a könyvtárak, a beszéd, a gondolkodás egyre fontosabbá váló, egymásba fonódó kérdésköreire irányítani." Őszintén kívánom, hogy az én szkepszisem látványosan (és - gondolván a nyomtatott médiumokra is - olvasmányosan) törjön meg Nagy Attila bizakodásán. Megvallom őszintén, élénk fantáziámból eddig nem tellett arra, hogy a Könyv és Nevelés hasznosságáról a bor csmálás rejtelmeire asszociáljak. Nem hiába borász famíliát tudhat maga mögött, Bondor Erika, a Könyvtárostanárok Egyesülete elnöke egy ilyen párhuzam egyik komponenseként szól lapunkról, a KéN-ről. A szerző cikke (Zárszó egy párbeszéd kezdetén) azt a sorozatot vállalta összegezve lezárni, amelyet Egy könyvtárostanár hétköznapjai címmel indítottunk a Könyv és Nevelésben. Mint a kén a bornak segít, úgy segítette elő a KéN cikksorozatával a könyvtáros-tanári szakma „minőségmegőrzését", véli szerepünkről Bondor Erika, aki így zárja írását: „Visszatérve a nyitó gondolatomhoz: jó és hasznos volt ez a cikksorozat. És a homonima talán nem is homonima, mert ebben az esetben a KéN egyet jelent a kénnel. A szakmánkban tapasztalható forrongást először felbuzdítja, majd a közös konszenzust keresve lecsillapítja - mint az újbort a kén. A forrongó mustból így a végső folyamatokban kiérlelt nemes bor válik, nem marad az egész zagy - és remélhetőleg csak a hordó alján marad majd egy egészen kevés seprő " Mit - mondjak? Megtiszteli lapunkat, s talán szerepünket még túl is becsüli az elnök asszony. Csak ne lenne az igazi kén olyan büdös