Könyv és Nevelés 2011/4. szám melléklete [antikvár]

Az ügyeknek nagy emberekre van szükségük, hogy rendeltetésüket betölthessék. Ugyanúgy, ahogyan a gazdag személyiségeknek ügyeket kell választaniok, hogy kiteljesedhessenek, küldetésüket teljesíthessék. Az ügy teszi az embert emberré, és az ember teszi az ügyet üggyé. Az „ügyetlen" ember üres marad, az „ügyes" ember telítődik. Az „embertelen" ügy elsorvad, az „emberes" ügy sikert arat. A magyar könyvtárügy mindig is megtalálta a maga nagy embereit, miképpen a teret kereső szellemi kapacitások is ráakadtak az életüket betöltő könyvtárügyre. A nagy magyar könyvtárosok sorában foglalja el Horváth Tibor az őt joggal megillető helyet. Tevékenységével meghatározó módon járult hozzá a hazai könyvtárügynek a xx. század második felében kibontakozó virágkorához, a könyvtárügy pedig méltónak bizonyult arra, hogy egy nagy, gazdag és színes tehetség terein fussa be rendelt pályáját. A könyvtári gyakorlat, a kutatás és a tanítás hármas kihívásának jelent formáló és jövőt meghatározó módon eleget tevő, ám a múltba kapaszkodó gyökereket soha nem felejtő (eredetileg a középkori történelem tanulmányozására készülő), a magát és az általa képviselt ügyet más területek szakembereivel is elfogadtatni képes, az önzetlen, generózus, segíteni mindig kész, odaadó barát, a tanítványt magával egyenrangúnak tekintő tanító, a jóhiszemű s ezért olykor csalódó Horváth Tibor alakját idézi fel az itt prezentált tanulmánygyűjtemény1 munkatársai, tanítványai, barátai tollából, amit a távozása kiváltotta érzelmek hoztak létre. Az utókor ezzel még nem rótta le adósságát. A magyar könyvtárügy sokak által tisztelt és szeretett nagy emberének műve és emléke folyamatos gondozást érdemel.