Könyvtári figyelő 1994/1. [antikvár]

cselekvő életre vágytam " (dr. Antall József) A könyvtáros Antall József emlékezete (1932-1993) Kapronczay Károly 1993. december 18-án vett végső búcsút az ország, az ismét függetlenné vált Magyarország, az 1993. december 12-én elhunyt miniszterelnökétől, dr. Antall Józseftől, aki kormányfővé választása előtt közel három évtizedig a Semmel-vi/eis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár élén állt. E helyen nem Antall József politikai életművét kívánjuk elemezni, hanem pályafutásának 1963-1990 közötti szakaszát követjük nyomon, amikor távol a politikai közélettől - amivel nemhogy osztozni, de egyetlen gesztust sem kívánt adni - alkotó és tudományszervező tevékenységet fejtett ki. Egyéniségéből fakadt, hogy mindig „építkezett", bárhová vetette az élet. Mindenben a rendet, a hagyományokra épülő, jól működő szervezetet kereste. Miután 1959-ben eltávolították a középiskolai katedrától, átmenetileg a fővárosi könyvtári hálózat Vadász utcai fiókkönyvtárában dolgozott, onnan került 1963 őszén - egyelőre szerződéssel és félállásban - a szervezés alatt álló Semmelw/eis Orvostörténeti Múzeumhoz tudományos munkatársnak. Ebben az időben - az 1963. évi ismeretes amnesztia után -már megengedték neki az esti tagozatos felnőttoktatásban is az óraadásos tanítást. 1964-től teljes állásban tudományos főmunkatárs, 1967-töl helyettes igazgató, az intézet egyesítése után főigazgató-helyettes, 1974-től megbízott főigazgató, 1985-től - miniszterelnökké választásának napjáig - főigazgató volt az intézetben. Amikor Antall József munkatársa lett az akkor szervezés alatt álló Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak, előtte új terület volt az orvos- és gyógyszerészet-történelem, az a világ, amelyet akkor zömében a gyakorlati pályától búcsút mondó orvosok, gyógyszerészek műveltek, vagy olyanok, akik a gyógyító munka mellett többre vágytak. E sajátos szakterületnek az 1960-as évek derekáig voltak ugyan hagyományai a magyar tudományos életben, de szervezettség hiányában a perifériákon helyezkedett el. E sajátos helyzet többekből fakadt: a 18. századi gyökerekre visszanyúló és a századforduló éveitől szépen fejlődő diszciplína 1945 után súlyos válságba került. Megszüntették egyetemi oktatását, kiváló művelőit - politikai nézeteik miatt - háttérbe szo-