Könyvvilág 1983. november [antikvár]

Brecht ideológiai nézetei A szinműiró Bertolt Brechtet szerte a világon úgy tartják számon, mint aki forradalmi, osztályharcos mondanivalójához új, egyéni művészi eszközöket keresett és használt. Drámáit -szemléletileg a népiesség és a „demokratikus intellektualiz-mus" hatja át, költészete pedig egyetlen „racionális világmagyarázat" - abban a korszakban, amikor az irracionalizmus szellemi kavargása, a misztikum félelmetes áramlása lepte el a világot. Mindez csupán azért vált lehetségessé, mert a polgárnak született Brecht a marxizmus klasszikusaitól tanulta meg a történelem törvényeit, melynek ismeretében viszonylag könnyen el tudott igazodni a korszak nagy ellentmondásainak kusza szövevényében. Hogy ez mennyire iga2, nemcsak színpadi müvei és költészete bizonyítja, hanem tanulmányai, cikkei és feljegyzései is, amelyeket a társadalom, a politika, az ideológia kérdéseiről megfogalmazott. Brecht politikáról és társada-lomról szóló írásainak gyűjteménye az 1919-töl 1956-ig készült tanulmányokat és vázlatokat foglalja magába. A fejezetcímek világosan jelzik írásainak tematikáját: Jegyzetfüzetek. 1919-1926; Jegyzetek a korról, 1925-1932; Marxista tanulmányok, 1926-1939; Filozófiai jegyzetek, 1929-I94I; Jegyzetek a fasizmusról, 1933-1939; Jegyzetek a korról. 1939-1947; Javaslatok a békéhez, 1948-1956. Jegyzetfüzeteinek lapjai arról tanúskodnak, hogy az élet alapkérdései korán izgatni kezdték. Egyes megállapításai sajátosan meghökkentöek; „A húszévesek egy eszméért nem tehetnek egyebet, minthogy meghaljanak érte"; „Egy nagy gondolatért odaadnék minden asszonyt, csaknem minden asz-szonyt! Sokkal kevesebb a gondolat, mint az asszonyi" Kor-jegyzetei a társadalmi ellentmondások mind teljesebb meg-értését jelzik, a marxizmussal való tényleges találkozása viszont teljesen felszabadítja intellektusát, és a polgári gondolkodással való szakításhoz vezeti el. A marxizmus számára munkamódszerré, a gondolkodás eszközévé válik. Minden megismert tételét gondolatilag . feldolgozza és beépíti saját világszemléletébe. Teszi ezt oly módon, hogy előbb szembesíti a társadalmi valósággal, társadalmi tapasztalataival. Filozónai jegyzetei egy sokoldalúan gondolkodó ember portréját rajzolják meg. Izgatja Descartes híres tétele, a „Cogi-to. ergo sum", elsősorban a megismerés és a kételkedés viszonylatában. Vitatkozik 1. Kantnak a magánvaló do-log"-ról szóló nézetével, elemzi a dialektika társadalmi jelentö- igyfajta etikai viszonyr; le azt. Ugyanakko ségét, és megállapítja: „A világ megcsuszamlott, az emberiség lába alatt megingott a talaj. Hegel-képe figyelembe veszi ezt. Csakhogy az éppen befutott polgárság, az az osztály, amelynek forradalma véghezviteléhez egy másik osztályra, a proletariátusra van szüksége és amely hatalma építése érdekében kénytelen mind jobban megerősíteni ezt a másik osztályt, ez a polgárság rossz, gátlásos szószólója a dialektikának. Helyzeténél fogva jobb szószólója a proletariátus". Hozzá kell tennünk, hógy Brecht a gondolkodást sajátos módon, mint viselkedést fogja fel. Ezen a ponton természetesen vitatkoznunk kell vele, hi szen eg: szűkí ¦ gondolkodás hatékonyságának szükségességét hangsúlyozza. A kötet legérdekesebb része a fasizmusról szóló írások fejezete. Szinte félelmetes az a logikai és politikai analízis, ameiy-lyel a német „nemzetiszocializmus", a fasizmus „gondolatrendszerének", cselekvési programjának természetét feltárja: Van ugyanis többfajta strici. Van közönséges strici, aki a prostituáltakkal kerestet pénzt magának, és van politikai strici Ahogy a közönséges strici a prostituáltat „védelmezi", úgy „védelmezi" a politikai strici a proletariátust " - írja Brecht egyik 1935-ben keletke-zett eszmefuttatásában. A fasizmus szörnyűségeiről, a rettegés és iszonyai birodalmáról így fogalmaz: „Németország, hazánk, kétmillió besúgó és nyolcvanc^millió besúgott népévé vált. Élete abból a perből áll, amelyet megrendeznek ne- A kötet utolsó fejezete a bé-kéről, a békesség óhajtásáról és a szabadságról szóló írások gyűjteménye, olyan írásoké, amelyekben Brecht hitet tesz a béke mellett, harcol, hadakozik minden lehetséges esztelenség ellen. A mintegy 40 esztendővel ezelőtt, az 1952-es bécsi bé-ke-világkongresszushoz küldött üzenete, sajnos, ma is időszerű: az emberiséget olyan háborúk fenyegetik, amelyekhez képest az eddigiek szánalmas próbálkozások voltak, s ezek óhatatlanul bekövetkeznek, hacsak azoknak, akik teljesen leplezetlenül előkészítik őket. le nem fogjuk a kezét.,." Bertolt Brecht politikai és társadalomniozóflai, ideológiai írásai hozzájárulhatnak színpadi műveinek jobb megértéséhez, a Brecht-portré teljesebb megismeréséhez. Tallózás a Horthy-időszak magyar filozófiájában Tóthpál József (Bertolt Brecht: Politikáról és társadalomról. Kossuth. 359 cl-dal, kötve 60 Ft.) Az 1977-ben megjelent A magyar filozófiai gondolkodás a századelőn cimű tanulmánykötet folytatásaként most kerül kiadásra A magvar filozófiai gondolkodás a Ket világhaöoru Közön. A tcönyv Hermann Tst-vánnak a korszakról általános áttekintést nyújtó bevezetője mellett önálló írásokat tartalmaz Lukács György, Mann-heim Károly, Madzsar József. Fábry Zoltán és Gaál Gábor, Fülep Ujos, Németh László, Erdei Ferenc, Révai József, valamint az említett időszak főbb polgári esszéistáinak nwnkáS' ságáról. A különböző szerzők tollából származó tanulmányok hangvétele a szikáran tudományostól a líraibb megközelítésmódig húzódó széles skálán helyezkedik el. Két írás is foglalkozik Lukács György-gyei - együttes terjedelmük az önálló portrékat nyújtó résznek csaknem harmadát teszik ki. Hogy ez a súlyozás mennyire nem elhibázott, azt jól mutatja: talán éppen Lendvai L. Ferenc és Sziklai László dolgozata veti fel és tárgyalja a legizgalmasabb kérdéseket. Lendvai Lukács messianisz-tikusnak nevezett korszakát követi végig a Taktika és eíiká-xb\, valamint a 18-l9-es forradalmak alatti cikkektől a Történelem és oszlálytudaí-on át a Blum-tézisek-ig. Az elemzés középpontjában a Történelem és osztálytudat, mint „a XX. század egyik legnagyobb filozófiai alkotása" áll. Újszerű és meggyőző az az érvelés, amely kimutatja, hogy e sokat bírált és Lukács által sorozatosan megtagadott mű elmarasztalása nem minden szempontból megalapozott. Lukács önkritikája -részben taktikai-politikai okokból - „nem őszinte", több olyan vétket" is beismer, amelyeket nem követett el. Lendvai filológiailag bizonyítja: I. A Történelem és osztálytudat „nem kérdőjelezi meg a természetnek a társadalomtól független, »magában való« létét általában, csupán azt a társadalom számára, a társadalmi tevékenység szempontjából »semminek« tekinti". 2. A műben „sehol smcs szó a tárgyiasulás és az elidegenedés valamiféle elvi azonosításáról". 3. Lukács tévesen nevezi metafizikai konstrukciónak a szubjektumobjektum viszonyról itt képvi-selt koncepcióját; „a munkás az osztálytársadalmak történelmében ténylegesen az objektum szerepét játszotta, csakis a forradalmi osztályharc mozgalmaiban jutva öntudatra, válva szubjektummá". És a sor a tanulmányban emiitetteken túl is folytatható: 4. Kijelentéseivel ellentetben a természet területéről sem száműzi Lukács a dialektikát: beszél a természet immanens dialektikájáról, illet- ve objektív mozgásdialektikájáról (Lukács György: Történelem és osztályíudat, Budapesl, 1971. 506., 507. o.). 5. A proletár osztálytudat kifejezést nem 'feltétlenül az empirikus munkások tudatára vonatkoztatja -amely esetben kétségkívül teljesen idealisztikus képet festene a proletariátusról. E kategória azonban gyakorta - a Marxtól átvett - „elméleti osztálytudat" értelemben jelenik meg és így levetkőzi a messianisziikus tartalmakat. Sziklai László tanulmánya Lukács munkásságából a Blum-tézisek és hazatérése közötti időszakot mutatja be. Lukács - teoretikusan helytálló -kiindulópontja: a tőkés rendszer és a szocializmus közötti választás a fennálló történelmi alternatíva. Ebből egyrészt a szociáldemokrácia, másrészt a baloldali polgári értelmiség radikális bírálatának aktualitására következtet. Lukács feltárja a liberális hatalomgyakorlás alapszerkezetét; kimutatja a totalitárius államelmélet és a liberalizmus közötti belső rokonságot. Leírja azt a manipulációs mechanizmust, amely az összrendszer szerves alkotórészévé változtatja az ideológiai ellenzéket, integrálja, apológiává fordítja át a mégoly szenvedélyes társadalomkritika liberális formáját. „Az ellenzéki áramlatok - írja elsősorban az irodalom és a művészet területén, szélesebb és látszólag szabadabb játékteret kapnak tevékenységükhöz, mim a korábbi korszakokban. De éppúgy nem kétséges az sem, hogy ez a szabadság éppen ezáltal még sokkal látszólagosabbá válik, mint korábban volt." A legforradalmibb német értelmiség is beéri a társadalmi és kulturális válság ideológiai kritikájával és nem jut el a gazdasági alapstruktúra megkérdőjelezéséig. Ez a nézőpont azonban - mint Sziklai fogalmaz - „megakadályozza az ertelmiseg és a kispolgárság tö-megeit abban, hogy%udftos. gyakoriat. következtetéseket vonjanak le a fennálló iránt ér-zett ellenszenvükből. A német ertelmiseg valódi kritikai funk- A^Uikai vezett Szerzője az imperialista Korszalt burzsoáziája " dali 111 " balol- tóVi nem lép túl a lokes rendszer álláspontián és sS "^onos- osztályharctól, a szocializmus létrehozásától; következetesen visszatereli őket a polgári útra. Mindebből Lukács a „bolsevizmus vagy fasizmus" alternatívát megfogalmazó nézet helyességére következtet. A népfrontpolitika kezdetétől viszont ő is a polgári baloldallal való taktikai szövetség szükségességét hirdeti. Ugyanakkor változatlanul fenntartja a liberális ellenzék elméleti bírálatát, de anélkül, hogy ezzel gátolná az aktuális, antifasiszta összefogást. Amennyire szerencsésnek bizonyul a kötetben a Lukács-túlsúly, annyira problematikus egy másik aránytalanság. Egy kiadói megjegyzés tudatja az olvasókkal, hogy különböző technikai okok miatt n^m sikerült az eredetileg eltervezett körképet nyújtani az adott korszakról. így aztán szó esik több polgári, három külföldre emigráló, két „népi", két szomszédos országbeli - és egy fél ha-zai baloldali (kommunista-szo-ciáldemokrata) szerző munkásságáról. Bizonyára véletlen -ugyanakkor szimptomatikus -, hogy olyan hazai marxisták, mint Molnár Erik, Fejtő Ferenc, Bálint György, Tamás Aladár, József Attila, Mód Aladár, Földes Ferenc, Sándor Pál, Kemény Gábor, Mónus Illés, Justus Pál, vagy a kevésbé ismert, de fontos elméleti-gyakorlati tevékenységet folytató szociáldemokrata Braun Soma, Hort Dezső stb. kimaradtak a kötetből; csupán a tárgyalt korszak egyik felét Magyarországon töltő és teoretikusként korántsem az első vonalhoz tano-zó Madzsar Józsefnek jut figyelem. Egészen természetes persze, hogy minden kényszerű szelektálásnak vannak áldozatai". Egyes esetekben azonban a válogatás iránya önmagán túlmutató jelentőségre tesz szert: szándékoltan tendenciózusnak tűnhet és eredeti tartalmán kívüli funckiókat, jelentéseket vehet fel. És még nincs messze az az időszak, amelynek egyik jellegzetessége: na-gyobb gyanakvás veszi körül a hazai baloldalt, mint a polgárikispolgári, a vallásos-irracionális vagy a nacionalista szemléletmód képviselőit. Az imént említett szerkesztésbeli „nagyvonalúságtól" eltekintve igen hasznos a könyv, minden bizonnyal képes lesz eleget tenni a kiadói célkitűzésnek: széles körű érdeklődést elégít ki és további kutatásokra ösztönöz.