Korunk 1971. január [antikvár]

látvány és gondolat Ha kultúránk kezdeteit kellene jellemeznem, a malomkövet forgató asszony alakja ködlik fel előttem, aki énekével elbűvölte Gellért püspököt. A kódexet másoló szerzetes — közismerten az egyetemes középkor. A végvárak harcait rímekbe szedő lantosok ismét a mi tájainkat, múltunkat asszociálják. E művelődéstörténeti sor pillanatnyi végén pedig Irortársamat, önmagamat látom, amint a tv-készülék előtt ülvCi lélegzetvisszafojtva követjük a heti szolgálatos mesterdetektív, az Angyal, Maigret vagy Ness zseniális nyomozásának fordulatait, illetve Pelé csodálatos cselsorozatának szépségében gyönyörködünk. Persze, igazságtalan vagyok korunkhoz, önmagunkhoz, hiszen izgultunk mi a tv képernyője előtt akkor Is, amikor az első űrsétát figyelhettük, vagy amikor a Filmtékában Hemingway regényének, az Akiért a harang szól-nak a filmváltozatát közvetítették Ingrid Bergmannal és Gary Cooperrel a sztár-szerepekben. S nehéz eldönteni, melyik a nagyobb emberi teljesítmény: maga az űrséta, vagy az, hogy egy elsötétített szoba kényelmes karosszékéből tanúi lehetünk az eseménynek; Ingrid Bergman és Gary Coopeji- színészi alakítása vagy az a meggondolandó erkölcsi lehetőség, hogy sok millió nézötársunkkal egyszerre éljük át Róbert Jordán drámáját. De akárhogy is nézzük, a televízió (sőt azt megelőzően, részben már a film) alapvetően beleszólt életünkbe: nemcsak a ránk züduló információ-mennyiséggel, hanem kultúránk átstrukturálásával, (Umberto Eco olasz esztéta nem indokolatlanul tárgyalja könyve külön fejezetében a korunkra oly jellemző „nyitott mü" és a televízió összefüggéseit.) Panaszos írói-újságírói jegyzetek és megbízható statisztikák számolnak be arról, hogy a leírt sző egyre inkább háttérbe szorul a képpel szemben. Költök keresik a módját, hogy versenyben maradhassanak a technika előnyeit élvező új művészettel (vagy egyelőre inkább csak iparággal?). Egy 1970-ben lezajlott költőtalálkozó két világhírű résztvevőjének nyilatkozatából idézhetünk. Voznyeszenszkij: „Szerintem a költőnek is az ábrázolás útjára kell lépnie. Magam is folytatok ilyen kísérleteket, készítettem terveket, írtam olyan vers'eiket, melyek nemcsak szóval fejezik ki a gondolatot, de ábrázolnak is, képi élményanyagot is nyújtanak." (Bizonyára nem egyszerűen a képvers felújításáról van sző.) Enzens-berger: „Ne csak a monológjaikat hozzák nyilvánosságra [a költők], bírjanak szóra másokat, adjanak lehetőségejt — ezt tartom a jövő költészete technikájának. Magam is foglalkozom ezzel. Münchenben van egy csoportunk, video-kamerák segítségével szeretnénk valami újat csinálni, aminek természetesen politikai jelentősége kell, hogy legyen." Más művészetek is érzik a fenyíegetést, vagy mondjuk inkább így: szükségesnek tartják a harc új formáit kipróbálni közönségük meg- és visszanyeréséért. A mexikói Siquejros a táblakép korlátozott lehetőségeit felismerve, monumentális falfestményeivel tömegekre akar hatni. A világ színházi emberei, nem indokolatlan félelmükben, hogy végképp elveszítik a nézőket, a közönséggel való közvetlenebb