Korunk 1989. november-december [antikvár]

Egy megkésett dupla szám elé Még csak a lezárás — és nem a mérlegkészítés — napjait, heteit éljük. Mivel állhatunk ebben az átmeneti helyzetben a nyilvánosság elé? Az utóbbi években rendszeresen (?) késő Korunk kettős, 1989. november—december jelzetű számát tartja kezében az olvasó — 1990 januárjában vagy februárjában. I-Ia figyelembe vesszük a tervezés, szerkesztés és a nyomdai munkák időtartamát (nem térve ki ezúttal a legalább annyira időigényes, tegnap még nagyon aktív cenzúrára), eleve hosszú hónapokban kellett számolnunk. De nagyobb, sőt teljességgel áthidalhatatlan a távolság a (ma már hajdaninak mondható) Román Kommunista Párt XIV. kongresszusát s a Ceaufescu-diktatúrát dicsőíteni hivatott, „ünnepi" folyóiratszám hazugságideje s az 1990-et megért Korunk-oZuasó lelkiállapota között. Szerencsénk volt ezúttal, örüljünk a késésnek? Annyi évi hallgatás, mellébeszélés, szellemi fertőzés után, a szabadság reményét meghozó súlyos véráldozatok tudatában vajon lehet-e, szabad-e egyáltalán szerencséről, örömről beszélni? Nem volna helyénvalóbb máris önmagunkba nézni, a tulajdonképpen elviselhetetlenül hosszú várakozás magyarázatát keresve? A Korunk történetének jó szakaszaihoz ez lenne — ¦ez lesz — a méltó. De ami már most, e valóban forradalmi napok eufóriájában vagy nyugtalanságában elmondható, többnyire alkalmi publicisztika, jobbik esetben lírai vallomás formájában, tehát nem elsődlegesen Korunk-szeriZ (politológiai, szociológiai, etikai, esztétikai) meg-' közelítésben jelentkezik. (Szerkesztők e számban olvasható Fórum-nyilatkozata, visszapillantása amolyan belső szükségletből fakadó gyors kísérlet.) Számtalanszor csalódott, becsapott olvasóink viszont — reméljük •— várják a korral szembenéző lapot. Ebben a felemás helyzetben mi •mást tehetne a szerkesztőség, mint hogy lelkiismeretére hallgatva újraolvassa a novemberi és decemberi rovatokba szánt — még a hivatalos áhítat és cenzúra ellenére becsempészni próbált — írásokat, s közülük a túlélésre érdemesítetteket most közreadja? A központi és helybeli cenzorok jóvoltából évek során a fiókokban összegyűlt esszékből, tanulmányokból, versekből, novellákból válogathattunk kiegészítésül — s így egyúttal némi képet adhatunk arról, hogy a nyolcvanas évek Korunkja a belső munkatársi szándék szerint mégis jobb lett volna annál, mint ami nyilvánosságra került. Ebben a szerkesztői kényszerhelyzetben természetesen nem vigyázhatunk tematilcai (például a tudományos és irodalmi), műfaji arányokra — csupán (és ma bizonyára ez a legfontosabb!) a belső hitelre. Nem mentegetjük tovább magunkat. A XLVII1. évfolyammal valami végleg lezárul. Hogy valójában mi is az, és hogy mi lesz a szándékunk szerinti új, a tévedésekkel, bűnökkel szakító — azt majd a3 1990-es januári számmal induló harmadik Korunk-folyam hivatott tudatni, megértetni a hűségét megőrző olvasóval. Még csak a lezárás napjait, heteit éljük Kolozsvár, 1998. január 8-án.