Krónikás 2001/5-6. [antikvár]

Karácsony hava Ízlelgetem a szót: karácsony, s távoli emlékek,illatok, arcok merülnek a képzelet fényképeit előhívó vegyszerbe, hogy újra átélhessem, ha csak pillanatokra, villanásnyi időre, a hajdani ünnep hangulatát. Tiltott ünnep volt gyermekkoromban a karácsony abban a kisvárosban, ahol éltem. 1952-ben megtiltották a fenyőárusítást,mert az illetékes úgy döntött, hogy szovjet mintára télifa-ünnepséget lehet csak tartani. Talán ez volt mégis életem legmeghittebb ünnepe. Hogy miért? Mert nem hígították az ünnepet hetekkel korábban földíszített fák. Nem harsogták már novemberben reklámokkal felém a lélektelen "kellemes ünnepeket". Az a karácsony ajándékokban olyan szegény volt, mint maga a korszak, és olyannyira "csak" a Megváltó születéséről szólt, mint ahogyan minden születés csak egyszeri, s ahogy szenteste is csak egyszer fordul elő a naptárban. Ízlelgetem a szót, s szeretném megfejteni, hogyan is hallhatták az emberek itáliai papok vagy középkori latint beszélő hittérítők szájából az ünnep értelmét is meghatározó igét? Carnatio lenne, vagy talán incarnatio - olaszosan "kárácsió"-nak ejthették a szót, amely testülést, megtestesülést jelent.