Látóhatár 1990. január [antikvár]

-1 ;! .'ti ; t'l I II :: ¦ i 'i Duba Gyula MENEKÜLÉS' A kelet felé vezető úton már vonult a menekülők tarka menete. Szánalmasan változatos, nyomorúságos menet volt, mint minden riadt és szervezetlen tömeges helyváltoztatás, amikor tehetetlen, rémült és céljukat vesztett emberek csordaként menekülnek. A menet magját hosz-szú szekérsor alkotta. A szekerek betöltötték a falu utcáját, az utolsó házak közül kiérve a hegyek felé fordultak. Sok szekeret katonalovak húztak, a bakon meleg sapkás, pufajkás orosz kocsis ült, puskáját keresztbe vetette a vállán, vagy géppisztoly csüngött a mellén. Egyes szekerek elé tehenet fogtak, ilyet se látott még a világ, mintha szamarat fognának hintóba! Más szekereket ösztövér magyar ló húzott, csontsovány, sebesült hadi lovak, kétkerekű káré elé kecskét fogott egy kalapos cigány. Egy kucsmás férfi maga húzta a káréját, batyukkal megrakott könnyű, lőcsös kocsit két férfi húzott. Aztán nagykendős asszonyok teheneket és üszőborjakat vezettek láncon, kamaszok néhány juhot tereltek, gyereklányok hátukon batyukat cipeltek. Kecskét húztak kötélen, és egy nagy, csizmás gyerek erős farkaskutyát vezetett szíjon. Nyomorúságos vonulás. A katonalovak jól tápláltak és gyorsak, elmellőzik a többieket, az ukrán Iván szekere is megelőzte a Fordson traktort, Gál és anyja éppen csak néhány szót válthattak nagymamával, aztán már csak a traktor egyhangú pöfögését hallották egy ideig a mögöttük maradó hangzavarban. Nekik is eszükbe jutott a gondolat: - Megéli édesapánk a visszatérést? - kérdezte ányja, s Gál csak annyit mondott: - Nem látja, mi történik, nem fél. Csak kibírja a fagyot! A menekülők látványa, mint már mondottuk, az emberi nyomorúság és kényszer minden abszurditását magába foglalta. Fejetlenség és céltalanság uralt mindent, mégis volt ebben valami megadó nyugalom és beletörődő- * Részlet az Aszály című regényből.