Látóhatár 1990. július-szeptember [antikvár]

Mándy Iván EGY ESTE A fotel előtt álltam. Az üres fotel előtt. A derekamat masszíroztam. Tomamutatványokra készülök? Térdhajb'-tás? Szökdécselés? Fejkörzés? Az előbb még ült valaki a fotelben. Wemer úr a német televíziótól. Tolmácsot is hozott magával. Egy tollas kalapos fiatalembert. Végigvágta magát a díványon. De mindjárt felugrott Mint aki sejti, hogy úgyse maradnak sokáig. A német úr szivarozott és mosolygott Egy dokumentumfilmről beszélt Budapestről szól majd a film, és én írom a forgatókönyvet. Más nem is írhatná. A tollas kalapos buzgón bólogatott, és többször is megismételte. Először németül, majd magyarul. - Csakis ön jöhet számításba. Hiszen ön Pest nagy ismerője. Wemer úr kedélyesen hunyorított. Váratlanul felemelkedett, mint akinek hirtelen dolga támadt. Szövege semmi, de azért a fordító fordított. - Mindez egyelőre még csak terv, de majd időben értesítjük. Mintha ezt már többször mondta volna. Egy kulcsfigura kulcsmondata. Elég hamisan hangzott. Ki tudja, talán ő is benne van a dologban. Vagy valaki más jelöltje lenne? Talán egy barátja, mit tudom én! Ha kell, síkraszáll érte. Meggyúrja a német urat. Felém integettek, akárcsak egy távolodó vonat ablakából. A tolmács a kalapját is meglengette. A tollas kalapját. Leléptek. Egyszerűen leléptek. A fotel fölé hajoltam. Bele akarok nyomni valakit? Belefojtani? Hát azért talán mégse lehet így elmenni! Ilyen hanyag 8