Levéltári közlemények LIX/1-2. szám [antikvár]

BERTÉNYI IVÁN CÍMERVÁLTOZATOK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Kérdésfelvetés, nemzetközi párhuzamok A kérdéshez a hagyományos heraldikai szemléletmóddal közeledő számára már a címben kifejezésre jutó problémafelvetés is ellenszenvet kell keltsen. Hiszen a címer egyik lényeges ismérve az állandóság, az átörökítés igénye. A szakirodalom is — magától értetődő természetességgel — valamely családnak, intézménynek, városnak a címeréről szokott beszélni. Ezt (az egyetlen) címert valamikor valaki(k) kaptá(k), esetleg felvetté(k). Az ettől való eltérések — ha esetleg mégis voltak ilyenek — a hagyományos megközelítésben címertörésnek számítanak, illetve úgy fogandók fel, hogy az illető nemzetség, család valamelyik ága (az ősi címerhez viszonyítva) új címert választott. Amennyiben pedig valamely család címeréről a király nevében kiállított ár-mális is fennmaradt, s az a család hagyományos címerét bővítette, vagy netán új adományt tartalmazott, a legtermészetesebb módon szokás a kérdést a szakirodalomban úgy felfogni, hogy az ármális kiállításának az időpontjáig az illető családnak az volt a címere, amelyet a címeradomány megváltoztatott, s ennek kiállításától kezdve a megadományozott(ak)nak és leszármazói(k)nak a címere az lett, amit az uralkodó nevében kiállított ármális leírt, lefestett. Címerváltozások, címerváltozatok a hagyományos felfogás szerint így csak diachronikusan (a megváltoztatás előtti és utáni címerek különbözősége révén) képzelhetők el, azonos időpontban legfeljebb úgy, hogy az ármálisba foglalt, vagy esetleg anélkül felvett új címer használata csak a kérdéses család valamelyik ágára, illetve néhány tagjára terjedt ki, s így a különbözőség abból fakadhatott, hogy a többiek továbbra is a hagyományos címert használták; E röviden felvázolt szemléletmód kialakulását nagymértékben elősegítette, hogy az esetek jó részében valóban az itt bemutatott logika tükröződik a címerhasználatban. De — amint az alábbiakban látni fogjuk — nem mindig. A kérdés részletesebb hazai vizsgálata előtt tekintsünk egy kissé túl határainkon ! A külföldi heraldikai kézikönyvek számos olyan esetet tárgyalnak, amikor valamely címert megváltoztattak, eltérő alakban használtak. 1179-ben IV. Hugó de Candavenés, Saint-Pol grófja, amikor II. Henrik angol király lovaggá ütötte, elmellőzve ősei kévéit, az angol király iránti tiszteletből két lépő oroszlánt emelt a pajzsára. Lánya és örökösnője ellenpecsétje pajzsát megosztotta a menő oroszlánok és a kereszt alakban a pajzsra helyezett 5 kéve között, míg az ő leszármazói a (férje címerében szereplő) Chátillon-címert viselték pecsétjükön és (csak) a kévéket ellenpecsétjükön.1