Levéltári Szemle 1990/4. [antikvár]

HILLER ISTVÁN Határvonal 1637 Spanyol orientáció és bécsi politika a XVII. század derekán 1612-ben Európa meglepő politikai egyetértésre jutott. A hatalmi ellentétek már előrevetítették a közelgő háború árnyát, amikor egy kevéssé jelentékenynek tűnő mozzanat, — Cornelis Haga követsége — azonos fellépésre ösztönözte az ellenfeleket.1 RitJka pillanata volt ez a kontinens történetének, amelyhez hasonlót 1648-ig nem is éltek meg az egymást követő generációk. A fiatal hágai ügyvéd2 utazása ellen szinte minden hatalom tiltakozott, függetlenül attól, hogy támogatták vagy ellenezték-e Németalföld spanyolellenes szabadságharcát. Velence és Anglia, Spanyolország és a Habsburg Birodalom egymással vetekedve próbálták megakadályozni Hollandiát abban, hogy állandó követséget hozzon létre Konstantinápolyban. A különös konszenzus létrejöttében nem Haga személye, s nem is egyszerűen Hollandia sajátos helyzete játszotta a főszerepet. A legfontosabb ok az állandó követségek működésével kapcsolatos pozitív tapasztalat volt, amely a XVII. századra Londontól Münchenig, s Madridtól Velencéig szerte Európában új alapokra helyezte az államközi kapcsolatokat, s amely ennek a dolognak a megítélésében az alapjaiban eltérő vélemény éket közös nevezőre hozta.3 A Habsburg Birodalom az európai kihívásra késlekedve reagált. A változásokat, a változások jellegét ismerte ugyan a Burg, de a nemzetközi kapcsolatok új formáinak kialakításában nem tudott tevőlegesen részt venni. „Távolból" figyelte a fejleményeket, mintha azok elkerülték volna a császárvárost, holott az események sem földrajzi, sem politikai értelemben nem estek mesz-sze a Birodalomtól. A XVI. század végéig azonban a Burg az Európában elfoglalt pozíciókat a hagyományos diplomácia eszközeivel is meg tudta tartanig s bár az újításra és az alkalmazkodásra voltak próbálkozások, külső és közvetlen kényszerítő hatás nélkül, nem történt érdemleges átalakulás a Habsburg külpolitika rendszerében. A bécsi diplomácia új fejezetének első oldalait így nem a Burgban, még-csak nem is valamelyik kényelmesen berendezett ausztriai kastély tárgyalótermében írták. „És immár egy hete, hogy ím ide szállottunk helyünkre, itt a mezőn vagyunk, sátor alatt nagy hidegen a Zsitva-toroknál. Az pasa vagyon ötöd napja, hogy helyére feljütt. Az németek harmadnapja, hogy ők is kijüt-tek. Vagyon csak egy kis mérföld köztök."4 Az eseményekről tudósító Illésházy István5 a nem túlságosan előkelő körülmények ellenére pontosan tudta, hogy az 1606. november 11-én aláírt békeszerződés6 jelentőségével kitűnik minden addigi Habsburg-török megegyezés közül. A béke nem egyszerűen lezárt egy szakaszt az Oszmán Birodalomhoz fűződő kapcsolatokban, hanem megteremtette az új és évtizedekre érvényes viszonyítási alapot. Molart báró és Althan gróf7 joggal gondolták úgy, hogy