Magyar Könyvszemle 1994/3. [antikvár]

Részlet a kötetből: Berger Illés történeti művei Berger Illés fortunája nem sokat változott az idők folyamán. Százhúsz évvel ezelőtt Fraknói (akkor még Franki) Vilmosnak azt kellett megállapítania, hogy „műveit a történettudomány buzgó munkásai közül is csak kevesen ismerik", holott „a XVII. század első felében Magyarországnak úgyszólván egyedüli történetírója volt", mi több, az 1600-as évek legelejétől vagy 40 éven át kinevezett magyar királyi historiográfus, Zsámboki és Brutus utóda. Ennek tudatában valóban különös, hogy a Kosáry-féle bibliográfia a nevét sem ismeri. Magyarázattal szintén Fraknói szolgál. Alighanem ő volt az egyetlen, aki az újabb időkben kézbe vette ennek az úgyszólván páratlan historikusnak a hozzáférhető műveit, de a jelek szerint nem talált bennük örömet. Már bevezetésül leszögezi, hogy „irodalmi munkássága teljesen nélkülöz minden magasabb értéket", és e véleménye a szerző életrajzának ismertetése, írásainak bemutatása után sem változik, csak árnyaltabb és indokoltabb lesz: „ízlést és eszmét hiába keresünk a phrasisok árjában, melyben a csekély történeti anyag mint csepp a tengerben elvész. Üres páthosz és határtalan hízelgés jellemvonásai." Bergert a kortársak sem tartották sokra. Tehetségtelenségéről akár hivatalos tanúsítványnak is mondhatjuk a pozsonyi kamara állásfoglalását: „Meggyőződtünk, hogy nélkülözi azon alapos tudományosságot és kitűnő ismereteket, melyek szükségesek volnának, hogy ő felségének dicsőséges tetteit, fényes diadalait kellően leírhassa." Legutóbb Holl Béla botlott bele Berger Illés nyomába, annak következtében, hogy ennek néhány kiadványa Ferenczffy Lőrincnél jelent meg. Ő lett volna a szerzője annak a monumentális magyar történetnek, amelynek a gondolatát Ferenczffy három évtizeden át melengette, és amelyhez már a rézmetszetek is készülőben voltak. Ferenczffy halála (1640) után nyomdai felszerelését Lippay György kancellár azzal a feltétellel adta át a pozsonyi jezsuitáknak, hogy Berger művének kiadását átvállalják.