Magyar Kultúra 2021/4. [antikvár]

Részlet: Kedves Olvasók! - Az iskola az életre nevel. Arra van, hogy megszokd, hogy az egész napodat olyanokkal töltöd, akikhez semmi közöd, és olyan dolgokat csinálsz, amiknek semmi értelmük - hallom, ahogy egy tizenkét éves épp kiokosítja az öccsét. Ellenérveket kellene sorolnom, de mivel csak véletlenül jutott el hozzám ez a beszélgetésfoszlány, inkább elidőzöm e kijelentés okozta döbbenetben. Nem is üt szíven, amit az iskoláról mond vagy amit a saját hétköznapjairól gondol, hanem amilyennek a felnőttek életét látja. Amilyennek az én életemet látja. Ha az iskola szóba kerül, a legtöbben panaszkodnak. Panaszkodnak a tanárok, panaszkodnak a szülők, és olykor a diákok is szóvá tesznek ezt-azt, de ilyenkor sok felnőttből kitör a "bezzeg az én időmben" monológ, és mint nyertes hadjáratról számol be arról, hogy ő még pofonokat kapott, nagyobb mennyiségű tananyagot jelesre sajátított el vérverítékesen munka mellett is, mert a pénzért mindig megdolgozott, ezért nem lett olyan kis puhány senki, mint a mai laptopos ficsúrok és nőcik. És már el is jutottunk oda, ahol nincs miről beszélgetni, mert így nem lehet.