Mult és Jövő 1928. január-december [antikvár]

* ZSIDÓ MŰVÉSZETI, IRODALMI, TÁRSADALMI ÉS KRITIKAI HAVI FOLYÓIRAT * SZERKESZTI: DR. PATAI JÓZSEF * XVIIL ÉVFOLYAM, 1928 JANUÁRPOLLÁK ILLÉS: AZ ÖSÖK DALAHárman ültünk egy padon a Meirgitsziget hires platánjai alatt és beszélgettünk. Erről s arról, vallásokról és fajokról, Gobineauról és Housten Chamberlainről, Renanról és Herzlröl. Beszélgettünk s vitatkoztunk.Nincsenek fajok állította az egyik , emlékezzetek Renanra, aki egyik előadásában (Le Judaisme Religion ou Race?") kimutatta, hogy az európai zsidóságnak csak egy csekély töredéke sémi eredetű, míg a többi azokból az európai pogányokból származik, akik az első századokban a keresztséget felvették, de azért magukat zsidóknak vallották, míglen úgy az V. század körül keresztyénség és zsidóság közt be nem állt a szakítás. Ézeknek az őskeresztyének-nek egy csekély része megmaradt zsidónak és a mai zsidók túlnyomóan ezektől származneik le.Olvassa ennek ellenében mondotta egy másik , Housten Chamberlaint. Ez az író viszont Jézusnak is megtagadja a zsidó voltát és azt állítja, hogy árja volt és azoktól a frankoktól származik, aldk valamikor Galíleába elmaro-dirozva ottrekedtek. Az a föld is tőlük, galloktól, kapta volna a nevét, mondja Chamberlain.Megszólalt most a harmadik, aki eddig csendesen és magábazárva ült szélén a padnak;Elmondok nektek egy élményt, mely a problémát, legalább magamnak, megoldotta. Ez az élmény több volt egy megélésnél; valami, ami talán egyszer esik meg ezer esztendőben az emberfiával, de akivel megesett, az attól a lelki megrázástól, mely neki jutott, aligha bír többé szabadulni.Beszéljen!Elmondom. Egy nagy műtét után levittek a szanatóriumi szobámba és lefektettek. Ágyam körül a hozzámtartozók és az orvosok álltak, míg engem a morfium dacára is súlyos fájdalmak gyötörtek. Ugy volt, mintha darabokra szakadnék és a világ fölöttem recsegve-ropogva összeomolna. Valami egészen borzalmas és elviselhetetlen vett rajtam erőt.Ekkor hallatlan fordulat történt. A nagybeteg, akit emberfölötti kínok rángattak, énekeim kezdett. Valami annyira kimondhatatlanul szo-morúságos és gyászos dallam volt, hogy a folyosóról bejöttek az emberek és könnyekig meghatottan hallgatták a betegből kiáradozó dallamot. Mert nem én énekeltem: belőlem énekelt a dal. Valami heroikus és mégis lesújtó, nyilván ősi zsidó, tőlem és nekem teljesen idegen, melyet soha nem hallottam, nyilván valami tudat alatti és hozzá egy nem hozzám tartozó mély hangban, egy más valakinek széles, súlyos hangnemében áradt ki belőlem a keleti ária. Ezenközben elcsendesedve elaludtam.És ekkor megszállt valami csudálatos álom. Több volt álomnál: egy vizió volt, a történelem visszalapozása távoli évszázad és évezredbe, visszaszárnyalás soha nem látott nagyszerűségbe. Eleinte úgy volt, mintha színházban ülnék egy széken. A színpad üres. A háttér modern dekorációs filmvászon. Egyszerre a kép elröpül és egy másik kerül a helyére; rövidesen ez is eltűnik, hogy egy újabbnak helyet adjon. És repültek, mint mikor egy naptár lapjait letépnék, repült egyik a másik után, míg csak a szemem hozzá nem szokott az előtte elvonuló dis-solving vieuwskhoz és én felismertem a velem történt csudát. És ekkor megértettem, hogy előttem a mögöttem elszállt századok, Európának, majd Elöázsiának története vonul el: század század után, évezer évezer után: német, spanyol, orosz , . . tovább, tovább . . . vissza: olasz, tovább, tovább; vissza az ókorba, még hátrább évezer, évezer után mindig és mindenhol a faji és vallási nyomorúságok epizódjai És én valamennyiben felismertem magamat és másokat, helyről helyre üldözve, máglyákon megégetve, megerőszakolva és kirabolva Erre egyszerre; ragyogó napsütésben egy ősrégi ázsiai város állt előttem, függő kertekkel, erkélyekkel, szerpentines tornyokkal és hatalmas falakkal köröskörül. Az öreg Bábel volt.3 1*