Múlt és Jövő 1994/1-4. [antikvár]

HE VESS Y JÓZSEF polgármester A „maradandóság városa ©„kálomista Rómát" a belviszályok és különböző történelmi szorongattatások idején is egyetlen erő tartotta életben: a megmaradás vágya. Megmaradás a Méliusz és Baltazár püspökök által évszázadok alatt közvetített puritán és a kisebbségben lévő közösségeket oltalmazó hitben. Megmaradás a szabad szernlélődésre és szabad vizsgálódásra alapozott európai műveltségben, amely arra tanította a város polgárait, hogy az övéktől - a kálvinistáktól - eltérő kultiirák tisztelete, megbecsülése egyben önbecsülés és szellemi gyarapodás is, ugyanakkor a tiilélés, az önépítke-zés egyetlen esélye. Megmaradás a kalmárkodás, iparűzés és földművelés ősöktől öröklött és rendíthetetlen szorgalmat igénylő mesterségében: ez a „maradandóság" volt a fennmaradás egyik záloga. A megmaradás titka: elkötelezettség a város és annak polgári közössége iránt. Debrecen nemcsak kedvező földrajzi fekvése és kereskedelmi hagyományai miatt, nemcsak a királyi kiváltságlevelekben biztosított privilégiumok és a város érdekeit mindenek felett védő helyi törvények miatt őrizhette meg évszázados függeüenségét. Virágzásához hozzájárult az is, hogy polgárai a szorgalmatos munkavégzés és vagyongyarapítás mellett, nem keveset áldoztak a kultúra támogatására és a kollégiumban tanuló deákok tudásszomjának kielégítésére. A debreceni polgárivadékok, nemzedékről nemzedékre, nem cívis gőgból járták be az öreg kontinenst Wittenbergától Utrechtig - olykor még tovább is, az angliai egyetemekig -, a biztos polgári egzisztenciát megteremtő iparosok és kereskedők nem úri szenvedélyből forgattatták gyermekeikkel HEVESSY )ÓZSEF a latin és a német grammatikát, a teológusok nem unaloműzésből tanulták a görög és a héber szövegek olvasását. Sokkal inkább az vezérelte őket hogy az alföldi pusztába épített város megtalálja saját arculatát és szellemiségét, amely attól lehet gazdagabb, ha a mások szokásaiból, hagyományaiból, kultúrájából minél többet a magáévá tesz. Az ősi város mindig akkor lépett egy nagyot, amikor a történelmi helyzet lehetővé tette számára a nyitottságot, a liberalizmust, amely a „mindig megújulásra" való készséget hirdető református szellemből is fakad. Ilyenkor a szellemi élet és a művészet is hihetetlen gyorsasággal hozott azon a bizonyos, a város sorsát szimbolizáló „iszalag cserjén" újabb hajtásokat. De a történelmi kényszerűségből fakadó bezárkózások idején, az önvédelemből vállalt, átmeneti „konzervativizmus" időszakaszaiban - amikor a városi és a szellemi függetlenséget keUett védeni - a könjrynyomtató műhelyek és a kollégium fakultásai a magyamyel-vűség, a tudományos élet „végváraiként" álltak helyt. Jóllehet olykor legkiválóbb professzoraitól és művészeitől kellett megválnia; s müy fájó: még Csokonait is utolérte ez a sors. Ugyanakkor az évszázados függetlenségére és többszöri kiemelkedő történelmi „szerepvállalására" büszke város, azon „sötét" időkben, amikor az európai és az egyetemes kultúrát faji és vallási alapon akarták „megtisztítani", habozás nélkül visszatért „rebellis" hagyományaihoz. A „cívis" polgárok egy része - leltó-pásztorok és egyetemi tanárok, művészek és újságírók - tisztességből, az üldözöttek iránti együtt-érezni tudásból is példát mutatott. Elég, ha csak a toleranciából, a minoritásban lévő zsidóság tiszteletéből személyes példát mutató Baltazár püspök