Múlt és Jövő 2007/1-4. [antikvár]

" Leszek Kotakowski • PATRIOTIZMUS ÉS ETNIKAI SYŰLÖLET Lcézek Koiakowdkl Patriotizmud éö etnikai gyűlölet Hölgyeim és uraim, drága barátaim! AJig találom a megfelelő szavakat, amelyekkel kifejezésre juttathatom hálámat az engem ért rendkívüli megtiszteltetésért. A megtiszteltetés két okból is rendkívüli, egyrészt, mert általa nagyszerű társaságba kerültem - gondolok itt mindazokra, akik előttem ugyanebben a kitüntetésben részesültek, s akik szellemi irányításáért mindannyian a legnagyobb hálával tartozunk -, másrészt mert a díj adományozója Jeruzsálem szent városa, közös zsidó-keresztény kultúránk szellemi központja. Csakhogy a hála és öröm érzésébe szomorúság vegyül, ugyanis egészségi okoknál fogva nem lehetek jelen ezen a jeruzsálemi ünnepségen. Amit mélyen fájlalok. Harminc évvel ezelőtt, 1977-ben, egy másik díjban részesültem: a Friedenspreis des deutschen Buchhandelst vehettem át Frankfurtban. A díjátadásra mindkét esetben a könyvvásár keretében került sor, és mindkét alkalomnak a béke volt a témája. Előadásom címe akkor ez volt: „Gyűlöletre nevelés, méltóságra nevelés". Akkor a következő kérdésekre kerestem a választ: hogy a gyűlölködés semmilyen körülmények között nem jogos, hogy senki nem érdemel gyűlöletet, hogy hatalmunkban áll gyűlölet nélkül élni, hogy a gyűlölet elutasítása nem azonos a küzdelem, a küzdelemben való részvétel elutasításával. Szeretném kifejteni ezeket a gondolatokat — amelyekre számos filozófus és tudós próféta tanításaiból tettem szert, és egyre közülük - az etnikai gyűlölködésre - részletesen is kitérnék. Az etnikai gyűlölködés és a patriotizmus egymástól igen eltérő két jelenség, ámde mégsem annyira eltérő, mint amennyire első ránézésre hihetnénk. Bárki, aki etnikai gyűlölködés közepette él, hazafinak és igazságszerető embernek nevezi magát, csakhogy a hazafiságnak nem szükségszerű velejárója a más etnikai csoportok gyűlölete. A patriotizmus fogalma épp ezért további finomításra szorul. A patriotizmus érzelmi töltetű emóció, valamely társadalmi közösséghez tartozás a mozgatórugója — ez jobbára egy etnikai csoport (bár ismerünk lokálpatriótákat is, akik egy város, falu vagy sportklub iránt éreznek érzelmi elkötelezettséget). A lényeg, hogy nem csupán egy bizonyos társadalmi közösséghez tartozásról szól ez az érzés, hanem benne van ennek a közösségnek az erőteljes támogatása is, valamint a jövőjével kapcsolatos felelősségérzet. Az etnikai patriotizmus persze teljességgel összeegyeztethető az etnikai gyűlölködéssel; csakliogy utóbbi nem következik automatikusan az előbbiből. Lehet az ember jó hazafi, részt vehet különféle konfliktusokban, akár más nemzetekkel folytatott háborúkban is, méghozzá anélkül, hogy szükségszerűen gyűlölné az illető nemzeteket. Nem könnyű, de lehetséges. Chesterton mondta valahol, hogy a hazafi meg akarja tisztítani nemzetét, a nacionalista ezzel szemben fehérre akarja meszelni. Igen találó megjegyzés. Ebben az értelemben többnjá-re mindannyian nacionalisták vagyunk: nem szívesen veszünk tudomást olyan történelmi vagy korabeli tényekről, amelyek rossz fényt vetnek a hazánkra; az ilyet igyekszünk a szőnyeg alá söpörni, netán olyaténképpen értelmezni, hogy közben ne szenvedjen csorbát a büszkeségünk. Igen, szinte valamennyien — ha szerencsére nem is mindannyian, akik résztvevői vagyunk az európai történelemnek - hajlamosak vagyunk az ilyesmire. Akadnak persze, akiknek mindennél fontosabb az igazság, még abban az esetben is, ha az árt az énképünknek vagy a jó hírünknek. Az ilyen embereket gyakorta illetik a hazafiatlanság vádjával, saját hazájuk ellenségének kiáltják ki, csakhogy számukra az igazság mindennél fontosabb. Ők alkotják a kisebbséget, többnyire mégis az általuk képviselt ügy az, amelyik végső soron diadalmaskodik. A patriotizmusból az etnikai gyűlölködésbe viszonylag könnyű, ha nem is automatikus az