Múlt és Jövő 2017/2. [antikvár]

KERTÉSZ IMRE LEVELEI RADICS VIKTÓRIÁHOZ Kertééz Imre lei^eLeí Radicé ViktóriÁhoz * Kedves János, megkaptam a tanulmányt kedves leveleddel, és még pont idején, hétfőn; másnap már utaztam Szigligetre. A legkevesebb, hogy örömöm telt benne, őszintén szólva megindított. Radics Viktória a szó szoros értelmében felkutatta a „Sorstalanság" forrásvidékét és belelátott azoknak a rettentő éveknek a még rettentőbb követelményeibe, amik elé ennek a könyvnek a megírása állított. Amellett kedvemre való, hogy „irodalmilag" nem cifrázza, úgyszólván szerves anyagnak tekinti a könjrvet, mint amely éppenséggel itt van, tehát vizsgálat alá veendő. Tetszik a nyelve is, úgy érzem, némileg Nietzschén, Simmelen és Adornón iskolázott élesség ez - nagyon is megfelel a tárgynak. Légy szíves, add át neki — nem is tudom, mit; üdvözletemet, szeretetemet, egyetértésemet. A regény tényleg erről szól, de ezt még senki sem írta meg. Az ÉLETÜNK* c. folyóiratot nem ismerem, mint általában a folyóiratokat. A FORRÁS^ miért nem „merte" leközölni a már elfogadott zsidó számot? Másrészt; miért is merte volna - lehet, nem is kellett volna hozzá akkora nagy merészség. De az ilyesmi mindig csak utólag derül ki. „A kudarc" c. regényemet - mert voltál szíves érdeklődni — befejeztem, a napokban le is adtam. Most június l-ig Szigligeten vagyok - egy Ca-netti-darab fordítását vállaltam el a Katona József Színház részére -, aztán egész nyáron otthon leszek. Kérlek, ha teheted, hívj föl telefonom; 150-117; reggel fél 10 és 10 között mindig otthon találsz. Sok sikert kívánok készülő regényedhez! És, persze, szeretném megtudni, megjelenik-e végül, hol és mikor Viktória tanulmánya. Továbbá; hogy a kéziratot megtarthatom-e? Sok szeretettel üdvözöllek; Kertész Imre SzigHget, 1987. V. 20. " Az első. Kőbányai Jánoshoz szóló levél géppel íródott, a többi kézzel, félbehajtott papíron. Az eredeti levelek a címzettnél, Radics Viktóriánál vannak. Radicd Viktória Az ember milye Kertész Imre: Sorstalanság „Én Oeaíúta voLtam." A haláltáborokról szóló dokumentumirodalom akaratlanul furcsa játékba pergeti az olvasói tudatot; bizonyos kéjes borzongással, már-már eszeveszett kíváncsisággal lovalhatja bele magát az ember az ilyen könyvek olvasásába. Humánus vénánkat irritáció éri, erkölcsi érzékünk izgalmi állapotba kerül; a tabu vad érzéki képei ingerlik a kikezelt morált. S mint valami hajmeresztő sci-fit, úgy fal-