Nyelvünk és kultúránk 100. [antikvár]

A századik szám elé A Nyelvünk és Kultúránk századik száma nem pusztán ünnep, hanem jelkép is: egy nagyra hivatott és - bizton mondhatjuk - nagy eredményeket felmutató vállalkozás szimbóluma. A folyóirat első száma, még „kézirat gyanánt" 1970-ben látott napvilágot, az anyanyelvi mozgalom indulásának évében, midőn magyarországi és nyugati magyar értelmiségiek: tudósok, írók, tanárok, lelkészek; egyesületi vezetők a nagyvilágban szétszóródó magyarok és a diaszpórában élő magyar közösségek anyanyelvének és anyanyelvi kultúrájának megtartása érdekében közös cselekvésre szánták el magukat. A Nyelvünk és Kultúránk így az Anyanyelvi Konferenciák körül szerveződő összmagyar mozgalom fóruma lett, és ezen a fórumon mindig az anyanyelv és a magyar kultúra védelmében felsorakozó tudományos és szépirodalmi írások, a mozgalom ügyeivel foglalkozó tájékoztatók és a nagyvilágban szétszóródott, majd mindinkább a kisebbségi létben élő magyarok kulturális életéről képet adó beszámolók kaptak helyet. A folyóirat közel három évtized leforgása alatt mindig az egyetemes magyar kultúra gondjait és eredményeit, munkáját és törekvéseit kísérte figyelemmel, és száz számában: közel háromezer közleményében, mondhatni, teljes képet adott ennek az egyetemes magyar: az országban, a kisebbségben és a szórványokban élő magyar művelődésnek a köznapi életéről és tevékenységéről. Nehéz időkben, nem egyszer a hivatalos hatalom rosszallását is kiváltva számolt be a nyugati magyar emigráció kulturális munkálkodásáról, így a Nyelvünk és Kultúránk méltatta először érdemeinek megfelelően a müncheni Új Látóhatár vagy a római Katolikus Szemle kulturális misszióját és értékeit. Ezeket az írásokat akkor nehezményezte a cenzurális hatalom, szerzőjüket nemcsak a pártlapban érte heves támadás, hanem rákerült az úgynevezett „konzultációs listára" is, amely (ezt a mai tájékozatlan olvasó felvilágosítása végett mondom el) azoknak a nevét rögzítette, akikkel szemben a szerkesztőségeknek fokozottabb politikai kontrollt kellett bevezetniük. A Nyelvünk és Kultúránk történetének vannak tehát „izgalmasabb" lapjai is (talán valaki egyszer áttekinti ezt a három évtizedes történetet!), a folyóirat életrajza mindazonáltal egészében a munkás köznapok, a köznapi erőfeszítések története. Ennek a történetnek a részesei a folyóirat korábbi szerkesztői, így mindenekelőtt az Anymiyelvi Konferencia Védnökségét és a szerkesztőbizottságot hosszú időn át elnökölő Lőrincze Lajos, illetve a felelős szerkesztő tisztét ellátó Imre Samu, majd Ginter Károly. Ma, midőn a folyóirat századik számának megjelenését ünnepeljük, fájdalom, egyikük sincs már velünk. Akkor emlékezünk meg róluk hitelesen, ha tovább folytatjuk az általuk megalapozott munkál, tovább folytatjuk az általuk végzett szolgálatot. Pomogáts Béla j : ¦ 'n.1% i'i 1