Pannon Tükör 1998. július-augusztus [antikvár]

Vitéz György NOSZTALGIA Itt született apám. Dédapám itt árult bort. Nagyapóm itt esett a kútba, mint a család sok cirádás terve. Én ritkán jártam erre; (utoljára negyvenkilencben) egy fiatal káplánra emlékszem homályosan aki az uraságokfói levetett lányoktól óvott s kockás inget viselt reverenda helyett. (Ezt akkoriban szokatlannak véltük.) És volt a holtágakra szabdalt Zala. Emiatt pontyot, amott harcsát lehetett benne fogni, s a vízimolom kerekétől kicsit lejjebb keszeget, kárászt, menyhalat, sügért. Sürgölődő nagynénik, mosolygós kuzinok, augusztus, dinnye, szőlő, szilvásgombóc. Pannon idill; - egy családregény kezdete a tévén: pasztellzőldek, sárga, piros virágfolt, az ég mindent elálmosító kékje. De kívül, a változásban érdesült világ üvöltésre tátotta farkastorkát s amint fölléptem az ámbitusra ott ült a fogak tornácán az ördög. Most itt állok, ahol a kis malomtó volt, de nincsen víz, nincs locsogó kerék, odébb tolták a folyót; nyílegyenes árok, benne zavaros hab: tereptrágya, öntözőcsatorna. A kastély előtt látszik még a holtág; zöldebb a gaz, sűrűbb a bozót, de a hattyúk, - még a lelkük is elzavarták s a régi híd romján fóliatakaró.