Pannonia 1941/42/3-4. [antikvár]

Részlet a kötetből: A SPIRITIZMUS ORVOS-TERMÉSZETTUDOMÁNYI MEGVILÁGÍTÁSBAN. Az elhaltak szellemeivel való érintkezés lehetősége már a primitív népek vallásaiban található. Ez az ősi hiedelem azután a későbbi korokban különféle néven (mágia, mystika, kabbala, varázslat, nekromantia) szerepel, míg végül a mult század közepe táján a ma spiritizmusnak nevezett alakját vette föl, amely név Rivail Hippolyte francia tanítótól ered, aki Allan Kardec néven 1859-ben kiadta „Quest-ee que le spiritisme?" című könyvét. A spiritizmus eredete Amerikába nyúlik vissza. Ott Newyork államban, Hydesville és Stratford falvakban egy falusi házban, 1848-ban kísértetjárás mutatkozott, legalább erre gondolt a nép, a házat megbabonázottnak tartották és a benne lakókat az ördögtől megszállottaknak, ezért a Fox-családot ki is taszították a methodista egyház kötelékéből. Mindez azon alapult, hogy a mondott falusi házban érthetetlen kopogások voltak hallhatók, minek okát nem tudták megtalálni s ezért legegyszerűbb volt valami hazajáró lélekre gondolni. Megerősítette ezt még, hogy kutatás közben a ház pincéjében egy csontvázat találtak, ebben a hazajáró lélek gazdáját sejtették. Egyeseknek mégis föltűnt, hogy a kopogások a Fox-család két kis leányának jelenlétével valahogy összefüggnek, mert csak jelenlétükben mutatkozott a kísérteties jelenség. Természetes, hogy erről az emberek beszéltek, a dolgoknak híre ment, előadásokon vitáztak róla. Ha többen asztalhoz ültek, az asztalon kopogások, néha mozgások jelentkeztek, úgy hogy az asztalkopogtatás és asztaltáncoltatás valóságos népszórakozás lett. Fokozta mindezt, hogy egy különcködő és érzékcsalódásokra hajlamos ember, A. I. Davis a népet megerősítette hitében, hogy csakis kísértetek, hazajáró lelkek, túlvilági lények jelentkezése lehet s ez alapon egy zavaros fogalmazású könyvben kifejtette a túlvilági lényekről, a szellemekről való tanát és a velük való érintkezés lehetőségét kopogó jelek útján.