Szín - Közösségi művelődés 2012. június [antikvár]

Egy tanítást olvastam három éve, más, mint a mi meséink a sóról. Azokban úgy kell bebizonyítani, persze sikerrel jár, hogy bár egyszerű dolog, de fontos a só. Etikai történet kerekedik a miénkből. Előbb a király talmi dolognak tartva, megharagszik lányára, aki iránta való szeretetét a sóhoz hasonlítja. Úgy szereti apját, mint a sót. Mondja a lány. Ami miatt el kell viselje apja haragját és elűzetését a háztól. S a király csak akkor változtat véleményén, amikor megbizonyosodik róla, hogy só nélkül nem étel az étel, s legkisebb lánya nem szereti kevésbé, mint a többiek. Uddalaka Aruni tanítása fiának, Svétakétunak a Chandogya-upanisadban: - Tedd ezt a sót vízbe, aztán reggel jöjj el hozzám tanításért! Úgy is tett. így szólt hozzá: - Most add ide a sót, amit tegnap a vízbe tettél! Belenyúlt és nem találta, mivel feloldódott. - Most kortyolj a széléről! Milyen? - Sós. - Kortyolj középről! Milyen? - Sós. - Kortyolj szélről! Milyen? - Sós. - Egyél rá, aztán jöjj el hozzám tanításért! Meg is tette. Mindvégig megvan az. így szólt hozzá: - Bizonnyal itt van és nem veszed észre, kedvesem; bizonnyal éppen itt van. Azzal a láthatatlanul finom dologgal azonos mindennek a lényege, az a valóság, az az emberi lényeg. Az vagy te, Svétakétu. Mátyus Aliz