Art Mozaik 2003/3. [antikvár]

Nehezen múlt a tél. Fázós, didergős, hosszú, és szűnni nem akaró volt. Befelé fordított, eltávolított a külvilágtól, másoktól, mindentől, ami a "kint"-et képviselte. Bent a melegben viszont már nem a jóleső téli esték hangulata, sokkal inkább a magunkkal mit kezdeni nem tudók türelmetlensége volt a jellemző. Elbújtunk, meghúzódtunk, begubóztunk, és szinte mi is láthatatlanná váltunk a hó alatt. De mi történik, ha előbújnak az első halovány, bátortalan napsugarak? Csak lassan emelkedik a hőmérő higanyszála, de minden nap újabb kis csordogáló patakokat hoz, olvad a jég, a hó. Vajon mi bukkan ki a tavaszi napsütésben a hó alól? Nem, nem a hosszú téli hónapok alatt összegyűlt szemétre gondolok, ami eddig észrevétlen vert gyökeret a mindent jótékonyan elfedő előbb fehér, majd sáros hótakaró alatt.