Artmagazin 2005. március-április [antikvár]

Beköszöntő A területet körbeölelő, az esztétikai egységért felelős, kékre mázolt palánkkerítés mögött - állítólag ősszel újrafestik- végre megnyílt Budapest régi-új kortárs művészeti múzeuma. A koncepciót és a nyitókiállítást firtató körkérdésünkre tanulságos válaszok érkeztek. Sajnos, több megkeresett múzeumi szakember a konfliktusok vállalása helyett inkább elhárította a felkérést, pedig markáns vélemények nélkül nehéz tisztán látni, továbblépni. Közben csendben kimúlt a MEO, az utóbbi évek egyik nagyszerű magánkezdeményezése, újra csak bebizonyítva, hogy rendszeres, megfelelő állami támogatás nélkül a kortárs művészeti intézmények csak vergődnek. Ennek ellenére egyre több magyar kortárs galéria rendszeres szereplője az európai vásároknak, rendszerint erejüket meghaladó anyagi áldozatot hozva. Nem szorulnak támogatásra viszont a nemzetközi műtárgypiac krémjét alkotó, a maastrichti TEFAF-on minden év márciusában összegyűlő magángalériák. A kis holland városa nemzetközi műkereskedelem legfontosabb helyszíne, bokréta a kalapján, zarándokhely, ahová a zarándokok magánrepülőkön érkeznek, és dollármilliókért vásárolt festményekkel, műtárgyakkal távoznak. Még az amerikai dollár tartós mélyrepülése sem tudta megakadályozni, hogy ne újra a 2001szeptembere előtti lendülettel dübörögjön a piac; pazar műtárgykínálat és jelentős vásárlóerő találkozott ebben az évben is. Az eladásokról szóló sajtóhírek alapján újra beigazolódott az a mondás, amely szerint minden magángyűjteményben található remekmű előbb vagy utóbb közgyűjteménybe kerül - sajnos, nem Magyarországra.