Artmagazin 2007. (Nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet: Jósvai Péter Madonna - a művész, mindenki múzsája A szilveszter éjjel levetített Madonna-show, a Confessions (Gyónások) koncertturné londoni állomásának felvétele arra ösztönöz, hogy Madonnára ezután elsősorban kortárs művészként nézzünk. Ebben persze nagy szerepe van az előadást rendező svéd Jonas Akerlundnak, de azért a "jogok" Madonnánál vannak. Napjainkban a világ annyira komplexszé, sokdimenziósan integrálttá vált, hogy szinte mindig és mindennek csak a burkológörbéjével érintkezünk - közvetlen kontaktus, igazi impresszió helyett. Rengeteg dolog van karnyújtásnyira az embertől, de köztünk és e dolgok között vékony és roppant nehezen áthatolható hártya feszül. Közel vannak, és mégis végtelenül távol, egy másik világban, egy másik dimenzióban, Kepler, Kierkegaard, József Attila és Van Gogh ugyanúgy, mint Madonna. A műveikkel való érintkezésnél rendszerint fennakadunk a felszínen, és akármilyen nagy művész is Madonna, általában nem látunk mást, csak egy nőt a tévédobozban, rásütjük, hogy egy sima díva, egy popsztár, Josephine, az egerek királynője, semmi más. Nem csoda, hogy napjainkban annyira közkedvelt dolog az állatterápia, legyen az illető állat delfin vagy ló, mert segítségükkel átélhetjük a közvetlen kontaktusteremtés csodás élményét, és ez az, amiből a lehető legkevesebb jut ma mindenkinek. Szerencsére a jó művészek, mint amilyen Madonna is, képesek megtörni a jeget; olyanok, mint a hackerek, akiket az óvatos bíróság még a nyomógombos készülékek használatától is el szokott tiltani. Madonna például az elképzelhető legistenhátamögöttibb helyzetben is képes áttörni a világok közti határokat, mondjuk egy bekapcsolva felejtett tévékészülék páncélvastag képernyőjén keresztül. Utólag hihetetlennek tűnik, hogy olyanoknak, akik Madonnát mára Vogue óta imádják, eszükbe sem jutott, hogy a tévében megnézzék vagy felvegyél a londoni Confessions koncertjét.