Artmagazin 2017/1. [antikvár]

Részlet: Alig tudunk elszakadni 2016-tól, pedig elég nehéz volt. Nagy-Britanniában például a Morus Tamás-évforduló miatt az Utópia éveként hirdették meg, aztán jött a Brexit - maga a negatív utópia. Azért egy sajátos, orosz irodalmon edződött szempontból (szerzőnk a Nabokov-fordító Hetényi Zsuzsa) áttekintjük, hányféle megjelenése volt az utópikus gondolatoknak és milyen fajta kiállításokat szenteltek nekik Londonban, hogy legalább lássuk, honnan kell visszafordulnunk. Szerencsére a műkereskedelem egyelőre még a kutya ugat, a karaván halad-elv mentés működik, úgyhogy azt is áttekintjük, milyen árrekordok születtek, miért fizettek a legtöbbet azok, akik már Utópiában laknak. Egy pici infógrafikával azt is érzékeltetjük, hol állnak a magyar piac árai a nemzetköziéhez képest. Ebből a szempontból érdemes megnézni azt is, miért fontos a magyar művészetek jelenléte a tekintélyes külföldi múzeumokban, illetve a rangos nemzetközi vásárokon, és hogyan zajlik egy szerzeményes például Londonban. Egyik interjúnk ezzel foglalkozik, a másikban pedig arról olvashatnak, hogyan valósult meg itthon ez a nemzetköziség, akkor, amikor még alig lehetett külföldre eljutni. Hogyan sikerült a népi hagyományoktól elindulva a világ kerámiaművészeit idecsábítani közös munkára, Kecskeméten. Ennek kapcsán azt is megnézzük, milyen új útjai vannak a kerámiának mint műfajnak, pontosabban, hogy ki miért és hogyan nyúl ehhez a technikához. Szó lesz még teljes életműveket áttekintő kiállítások tanulságairól, és mondhatni körüljárjuk a magyar színháztörténet egyik legfontosabb figuráját, a zöld szamarat, illetve ennek kapcsán a dadaista színház itthoni megnyilvánulásait. Hogy mindezt majd tényleg megfelelő kontextusba lehessen helyezni, ajánlunk egy új könyvet, amely a magyar turanizmus történetét dolgozza fel. A hab a tortán pedig az a cikkünk, amelyből kiderül: valaha egy holland művésztelepen Mondrian magyar cigányzenére mulatott.