Film-Színház-Muzsika 1966. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Ítélet Níirniierglien AZ E HETI FILMBEMUTATÓRÓL íRJA: SAS GYÖRGY Kevés izgalmasabb művészi vállalkozást mondhat magáénak ez a kor, mint amilyen Stanley Kro-mer »ítélet Nürnbergben- című filmje, Nem ténybeli anyaga miatt; valójában semmi sem új és ismeretlen abból, amit a náci vérbírák elleni per a felszínre tár. Mégis szinte minden pillanata lélegzetvisszafojtó, ahogyan a vád és a védelem kérdéseiből, s a vallomásokból fokról fokra kibontakozik a felelősség drdmójo. Aligha megy látványosságszámba ez a film, de ami benne lejátszódik, az mindvégig fogva tartja a szemét: látni kényszerít. Ezt azért szükséges ilyen határozottan hangsúlyozni, mert Kra-mer filmje — film, s nem rekonstruált dokumentum vagy fényképezett publicisztika, melynek témája alapján hinni lehet. Film, a szó legteljesebb, s így elsősorban művészi értelmében. Ahogyan például Kipphardt Oppen-heimer-ügye sem dramatizált tárgyalási jegyzőkönyv, hanem a színpadon életrekelő dráma. Az Ítélet Nürnbergben szuggesztiója mindenekelőtt képi eredetű. Az atmoszféra rendkívül kevés, de jellemző környezeti tényezőből alakul ki; a nagy színészi szólók és duók, s ezekben is kiemelkedően az arcjáték teszi hihetetlenül forróvá a kiejtett szavakat, a gondolatokat, mintha valamilyen élő vulkán mélyéből törnének elő. S hogy most már mindezt elmondtuk, és megadtuk a műnek, mint filmnek kijáró elismerést, valamivel tovább mehetünk. A gondolatok, melyeket Kramer filmje kimond és képvisel, önmagukban is forrók! Nemcsak súlyosak, forrók is, és ez a forróság minden bizonnyal onpan is származik, ahogyan a gondolatoji a filmben rendeződnek, sűrűsödnek, összegeződnek. A film látásra kényszerítő ereje mélyebb értelmű annal, mint ahogy az előbb jeleztük, mert a látottnál mélyebbre látást követel. Szenvedélyes - együttgondolkodásra késztet, az igazság — csaknem ait mondhatnám: megszenvedett — végiggondolására, s nem is egyedül az adott tárgyalási keretben, hanem múltrj. Jelenre, jövőre vonatkoztatva egyaránt. MICRT készítette el Kramer 1962-ben ezt az 194Q-as perről szóló filmet? Bizonyosak lehetünk, hogy nem a múlt, hanem a jelen tapasztalataiból indult ki, az inspirálta és bátran állíthatjuk, a jöv(5nek dolgozott. A náci fasizmus mai permanens, majdhogynem a jogfolytonosságon alapuló újraéledésének veszélyét és látható, érezhető jeleit és bizonyítékalt vizsgálta meg és vette számba mindenekelőtt, s úgy látott a 48-as jogászper feldolgozásához Abby Mann kiváló forgatókönyve alapján. Érezte, hogy talpa alatt még működik a vulkán, vagy Brechttel szólva: "még termékeny az öl A becsületes amerikai ember felelősségtudatával tart ítélőszéket, aki jól tudja, hogy milyen szerepet játszott a Roosevelt halála utáni amerikai politika a német fasizmussal való következetes leszámolás megakadályozásában, végeredményben tehát, reak-tiválásának bátorításában. De túl ezen: valamelyes felelősséget nézőinek lelkiismeretére is átruház ez a film, nem szónokian, deklaratív módon, hanem azáltal ahogyan a gondolatkört a felelősség ügyében az egyes embertől az emberiség egyeteméig vezeti el és a kettő kölcsönösségét világosan kimutatja. Miben is áll a felelősség drámája? Abban, hogy a történelmi felelősség sohasem személytelen, mindig az egyénig terjed, kinek akarva, nem akarva azt vállalnia kell. De hol a határ? Ki tartozik bele az ördögi körbe? Athárítható-e minden felelősség Hitlerre és még néhány náci vezetőre? Vagy azoknak a hatalmaknak a képviselőire, akik nem látták meg idejében Hitler veszedelmességét? Áthárítható-e az egész német népre? És lépjünk tovább. Szégyen-e a náci lágerpoklok borzalma századunk egész civilizációjára, mert gyanútlan és tétlen mert maradni? Hol történt az elsö gátszakadás, amely az embertelensé-gek és gyilkosságok tengeréhez vezetett? Lehet-e a bírót, aki esküjéhez híven, a hatalom szolgálatában, sőt népe vélt érdekében ítélkezett, felelőssé tenni hatmillió áldozat kínhalá-láért, amikor nem tudhatta, hogy eljárásának ez lesz a következménye? Ilyen széles skálán, ilyen sorsdöntő kérdéseket tesí lel a film. És ilyen sokoldalúan. S az Amerikából nem a legtisztább tapasztalatokkal és eléggé nyomott hangulatban érkezett idős bíró, azt feleli a már életfogytiglani börtönre elítélt, a bűneivel őszintén szembenéző, de még mindig mentséget kereső volt náci igazságügyminiszternek; — Tudnia kellett mi következik, amikor az elsö ártatlan ember halálos ítéletét aláirta A koronatanú (Judy Garland) Nürnbergbe indul Négyen a vádlottak padjü Az előtérben: Buii Lancastec* Aki az elsö bűnt elköveti és eltűri, felelős a következő többiért is, mégha nem is tud róluk; aki szemet huny és felmentést képes adni egyetlen ember ellen elkövetett bűnért, az egész emberiség ellen vétkezik — ezt az iskolát járatja ki velünk a film, ezt a szembenézést csikarja ki. A ORAMAISAGNAK, és a feszült gondolati kifejtésnek egyaránt kulcsa, hogy jogászok és bírák ítélkeznek jogászok és bírák felett. Nemcsak a jog értelmezése és alkalmazása feletti nézetek kerülnek így szembe, s ütköznek meg szikrázó vitában, hanem az emberi magatartás drámai ütközőpontját is megteremti ezáltal a film. Kramer bizonyítási eljárása a perrendtartáson kívüli bizonyítékok után is kutat: a pszichológia és jellemábrázolás eszközeivel mutatja be a fasizmus napjainkban továbbélő genezisét A fő-vádlott, a volt miniszter, a legnagyobb náci jogi szaktekintély konok méltó- ' Sággal néz farkasszemet a győztes hatalom bíráival, nem hallgatja meg i vádjaikat, nem felel kérdéseikre, nem ismeri el illetékességüket Mikor azonban a fiatal német ügyvéd, aki a vé-