Film-Színház-Muzsika 1975. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet a műből: "y hírneves brigád - László Bencsik Sándor nagy sikerű szociográfiai könyvének hősei — bevonulnak a Thália Színház színpadára. Kazimir Károly rendezésében próbálják a Történelem alulnézetben című színpadi művet, amelyet a könyv szerzője, László Bencsik Sándor dramatizált, drámát formálva a szókimondó, nem alkuvó szállítómunkás-brigád tagjainak dialógusaiból, a körülöttük zajló eseményekből. A színpadi feldolgozásban mások a nevek, zártabb, sűrűbb a történet. A szocialista szállítóbrigád eleven figuráinak az emberibb életért, a nehéz életkörülményeik megváltoztatásáért folytatott küz- delme, sajátos életszemléletük, „történelmi alulnézetük" napjaink munkásságának történelme. — A téma nem idegen számunkra -mondja Kazimir Károly rendező. - Igaz helyzeteket mutatunk be a színpadon, napi munkát, sorsokat, amelyek külön-külön is érdekes és teljes történetek. A Történelem alulnézetben című kétrészes dráma főszereplői: az Asztalos brigád vezetője: Szabó Gyula, a brigádtagok, Bítskey Tibor, Kozák András, Nagy Attila, Rátonyi Róbert, Mécs Károly, Har-sányí Gábor, Buss Gyula. Bemutató: január 11-én. IEgy pillanat a próbáról: Lenkei - ¦ Harsányi Gábor, Török - Rátonyi Róbert, Vidróczky - Bítskey Tibor és Pázmán - Nagy Attila 2 Kántor történeteit hallgatja a brigád. ¦ (S. Tóth József, Harsányi Gábor, Mécs Károly, Végvári Tamás, Tándor Lajos és Bitskey Tibor) 3 Valakinek dolgozni is kéne. A napi ¦ munkát „okoskodja" a brigád. A képen: Szabó Gyula, S. Tóth József, Harsányi Gábor, Bitskey Tibor, Verebes Károly, Rátonyi Róbert, Mécs Károly és Nagy Attila Fotó: FEJES LÁSZLÓ GORKIJ-BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN Talányos, nehezen értelmezhető műnek tartották a színházi világban Gorkijnak ezt a drámáját, s tán ezért is kerülték. Hiszen még arra sem egyszerű válaszolni, kiket tekint s nevez Gorkij „barbároknak"? A játék színhelyéül választott istenhátamögöfcti kisváros régi lakóit, tunya nemeseit, unatkozó, tétlen, álkonfliktusokba bonyolódó kispolgár-értelmiségét, korrupt polgár-hivatalnokait vagy a városka állóvizét fölkavaró, kívülről jött vasútépítőket, akik egy másfajta élet programjával érkeznek, de személyiségük nincs harmóniában ezzel az új programmal ? A mű szövege szerint, egy tragikus pillanat után a helybéliek nevezik barbároknak az ideérkezetteket, míg emezek vadembereknek nézik s mondják a „régieket". De vajon Gorkij, ő maga, kit ítél meg? A Barbárok az 1905-ös oroszországi forradalom bukása után született, annak egyik írói reflexiójaként. A műben nemcsak Gorkij fájdalma és keserűsége visszhangzik, de a kutató szándék is jelen van: kik, miféle emberek lehetnek alkalmasak egy gondolat továbbépítésére? A forradalom időleges bukása után, az új helyzetben kivel köthet szövetséget a munkás, aki bár ebben a drámában személyesen nincs jelen, de akinek történelmi jelenléte áthatja az egész művet. Gorkij ezzel a szemmel vizsgálja művének szereplőit, s noha egy-két kitörni vágyó, tisztességes fiatalban fölcsillantja az értelmes és tevékeny élet lehetőségét, főszereplői nem állják meg szigorú mércéjét. Gondolatokban, életvitelben, eszményekben és érzelmekben zűrzavar és bizonytalanság jellemzi -őket. Itt mindenki másként képzeli el a világot — ha ugyan van róla képe —, mindenki mást akar és mindenki mást szeret. S ezek a szerelmek is: megfogalmazhatatlan vágyak, valami mást helyettesítő indulatok, a kielégítetlen képzelet szülte őket, s nem a valóság. Ezt ismeri fel Nagyezsda, az adófelügyelő regényekből élő, magát a regények világába képzelő felesége, a dráma egyik legjellegzetesebben „orosz" nőalakja, akinek a felismerés után — a csalódás után — nem marad más választása, mint az öngyilkosság. Ez a tragikus epizód azonban, bár záróakkordja, nem lényege a drámának. A lényeg: a kor bizonyos típusainak írói mérése, vizsgálata. S e szellemi-érzelmi nyomozásban Gorkijt jobban érdekli „az új emberek" karaktere, mint azoké, akiket Csehov „tűnt emberek"-ként jellemzett, s magának Gorkijnak a megítélése szerint felülmúlhatatlanul ábrázolt. Talán e Csehov iránti — és Gorkijnál ugyancsak ritka — elragadtatás, csodálat van jelen a „vidékiek" e drámabeli rajzában, s ettől érezzük úgy néha, hogy Csehov is szól a színpadról. Mert a gorkiji közlés lényegét a Barbárokban „az új emberek" hordozzák. Legelsőbb a két vasútépítő mérnök, Ciganov és Cserkun. Nekik kellene e trojkás-vodkás, megmerevedett életet újjáformálni, nemcsak a vasút hangjával, gőzével, gyorsaságával, de önmaguk példájával. S ők is megbuknak a mércén — ezért barbárok. Cserkun a mű első jeleneteiben mintha még megfelelne a gorkiji igénynek. Koncepciózus, határozott. Őszinteségre törekvő, ha kell szóval, ha úgy fordul, akár ütéssel is szinte ki akarja pofozni tunyaságukból, hazug és álmos világukból a helybeli „volt-embereket". Ebben a határozott, céltudatos fiatal férfiban véli megta- lálni Nagyezsda a maga regényhősét. Beleszeret. És Cserkun megriad, önmagától, a következményektől, a felelősségtől. Közvetve hát éppen az ő riadalma — belső gyávaságának lelepleződése — okozza a tragédiát. Ciganov egyszerűbb képlet. Kiégett, elhasznált, cinikus világpolgár. Ö azután bizonyosan alkalmatlan a környező világ áthangolására. Pedig íróilag „szépen díszített" figura: okos, szellemes, játékos. Gorkij minden esélyt megad neki. Ám a darab e leghatásosabb szerepe éppen azért formálódott annyi gonddal, hogy Ciganov ellentmondásosságában a legemlékezetesebben érvényesüljön az írói ítélet: ezzel a magatartással nem lehet közelíteni az orosz valósághoz. De a későbbi korok valóságához sem. Ez a mű hangsúlyos időszerű mondandója. Gorkij egy írótársának, Szkitalec-nek címzett levelében mondja: „ dekadensnek lenni olyan szégyen, mint vérbajban megbetegedni". A gorkiji haragot és fájdalmat, a Barbárok ítélő szándékát pontosan érzékeli, s a mű alapos elemzése után finom, hatásos eszközökkel fogalmazza színpadra Horvai István. Rendezői felfogásának erényei mindenekelőtt a három talán legfontosabb színpadi figurában érvényesülnek. Szegedi Erika a vágyak erejével, s Nagyezsda szép lobbanékonyságával hitelesíti a tragédiát. Somogyvári Rudolf remek Ciganov: teljes karakter-rajzot ad erről a cinikus emberről, s úgy tudja megidézni azokat a pillanatokat is, amelyekben magához hangolja hallgatóságát, hogy közben érvényesíti a gorkiji ítéletet. Köncz Gábor játssza Cserkunt: markáns, erőteljes. Talán csak ott marad némiképp adósunk, ahol bizonyítania kellene, hogy Nagyezsda halála egyúttal Cser-kun bukása is. Az összehangolt együttes Borovszkij praiktikus, légkört teremtő díszletei között, a legjobb értelemben fölfogott, hatásos előadást produkált. Hámori Ottó Két jelenet az előadásból. Cserkun mérnök (Koncz Gábor) és Nagyezsda (Szegedi Erika), Ciganov (Somogyvári Rudolf) (MTI-fotó, Keleti Éva felv.)"